Amikor egy számunkra fontos ember nincs biztonságban, akkor azt hisszük, hogy rajtunk kívül senki sem tudja megvédeni, megóvni a bajtól. És ha úgy alakul, hogy mégsem mi vagyunk azok, akire rábízzák a számunkra kedves ember védelmét, és tudjuk, hogy őt veszély fenyegeti, mi pedig kénytelenek vagyunk távol lenni tőle, na, itt kezdődik az a szörnyû szenvedés, amelynek elviselésére nem mindenki képes. Minden percben, minden másodpercben szörnyûbbnél szörnyûbb képek jelennek meg a képzeletünkben, majd beleőrülünk a bizonytalanságba, mert nincs lehetőségünk arra, hogy most rögtön, azonnal megtudjuk, minden rendben van-e, nem kell-e segíteni.