Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor eléggé erős a vágy, az események egészen furcsa módon kezdenek alakulni, véletlen halmozódik véletlenre, addig, míg a kívánt cél megvalósul.

🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van olyan, hogy valaki annyira vágyik valamire, hogy azt a vágyát a másik ember megérzi, és a lehetetlen tök normálissá tisztul, és a legtermészetesebb módon megtörténik. Kollár-Klemencz László
  2. A vágy különös dolog. Amint kielégítjük, más formát ölt. Ha megkapjuk az aranyfonalat, hirtelen aranytût is akarunk. Holly Black
  3. A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerûen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.
  4. Amikor az ember vágyik valamire, nagyon erősen, és megkapja, hacsak egy pillanatra is, nem akarja elveszíteni.
  5. Olyan furcsa, ha az ember szerelmes, akkor egy pillantás, egy mozdulat, egy érintés csodával ér fel. Vavyan Fable
  6. Amikor olyan nagy dologra vágysz, amit elérhetetlennek érzel, akkor az még nem készül valóra válni. Amikor úgy érzed, minden amellett szól, hogy nem jöhet más, mint vágyad beteljesülése, az hamarosan be is fog következni.
  7. A hasonló vágyakkal rendelkező emberek vonzzák egymást. Néha azért, hogy közösen éljék át ezeket az élményeket, néha azonban csak azért, hogy egymásra találjanak.
  8. Gyakran előfordul, hogy minél inkább akarsz valamit, annál távolibbnak tûnik. Ha elérkezik egy ilyen pillanat, teljes erőmből nekifeszülök a feladatnak, és még jobban erőlködöm.
  9. A véletlen lehetővé teszi számodra, hogy egyszer-egyszer megvalósíts egy célt, de következetes eredmény csak akkor történik, ha szereted azt, amit csinálsz. Bart Wayne Conner
  10. Milyen furcsa! Mennyi erő van az emberben addig, amíg célja felé igyekszik. És amikor végre elérte, az üresség érzése szállja meg. Margit Sandemo
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat