Ugrás a tartalomra
Amikor meghalunk, nem az marad utánunk, amit a síremlékmûvünkre vésnek, hanem az, amit mások életébe szőttünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az a halott, akit eltemettünk,
hanem az, akit elfeledtünk.
-
Amikor meghalunk, semmit sem viszünk magunkkal. Csak életünk tetteinek gyümölcseit és szellemi minőségünket.
Tendzin Gjaco
-
Amikor valaki meghal, akkor nem az ő élete az, amelyik megállt abban a pillanatban.
Jodi Lynn Picoult
-
Nem annak a puszta ténye számít az életben, hogy éltünk. A különbség, amit mások életében okoztunk, ami meghatározza életünk jelentőségét.
Nelson Mandela
-
Mindenkinek, aki meghal, hagynia kell maga után valamit (...). Gyereket vagy könyvet, festményt, házat vagy egy falat, amelyet felépített, egy pár cipőt, amit csinált. Vagy egy kertet, amelyet beültetett. Valamit, amit a kezünk megérintett, hogy lelkünknek legyen hova költöznie halálunk után, hogy ha az emberek egy fára vagy egy virágra néznek, amit mi ültettünk - minket lássanak abban. Egyre megy, mit csináltunk, csak az a lényeges, hogy ha valamihez hozzányúltunk, azt változtassuk meg úgy, hogy ránk emlékeztessen akkor is, ha már levettük róla a kezünket.
Ray Douglas Bradbury
-
Nem az hal meg, kit eltemetnek, az hal meg, kit már nem emlegetnek.
Dan Brown
-
Amit magunknak csinálunk, az velünk hal meg. Amit másokért és a világért teszünk, megmarad és halhatatlan.
Albert Pike
-
Az emlékezés kertjeiben nincsenek sírok, csak sírkövek; csak az emlékeink és az emlékek emlékei. És amíg egyetlen ember is emlékszik ránk, tovább élünk. Legalábbis ezt hisszük.
-
Sok embert veszítettem el magam körül, s már tudom, hogy a halottak nem hiányukkal sújtanak bennünket, hanem mindazokkal a dolgokkal, melyek köztük és köztünk nem hangzottak el.
Susanna Tamaro
-
Amit magunkért teszünk, meghal velünk, amit másokért, túlél minket.
Albert Pine