Amit elfelejtettem... az a tested melege. A lépések szomorú hangjai ismétlődnek. Egy új kezdetért kiáltok. Az emlékeim darabjaiért.

Kapcsolódó idézetek

1. Bárcsak mindent el tudnék felejteni! Az emlékeim miatt szenvedek. Nem a testem fáj. A lelkem.
2. Még dereng lelkemben, mint a hûvös hajnal, szerelmemnek szép emléke. Reszkető keblemből még zokogva tör fel a fájdalom fagyos sóhaja. Lakatos Menyhért
3. Hideg van, olyan hideg, hogy a csontjaimig hatol, csak egy dolog melegít fel, ha rád gondolok. Bárcsak visszatérhetnék hozzád!
4. S ha mozdul valaki, és elindul felém? Kérges szívvel, bánatos testtartással ajtót nyitok a rém vaskos falon. Félreállok. Hogy jöjjön, engedem. Hagyom. Feladom falaim. Feladom énem. Közben szenvedek, mert ismerem a távozás kesernyés ízét. A meg nem értés fertelmes bûzét. A felejtés kínpadját. Pálnagy László
5. Lelked kedvessége, hozzám-szívessége ó, be nagyon hiányzik! Szíved hidegétől, idegenségétől testem-lelkem fázik! Ratkó József
6. Ó, mennyire hiányzott neki a férfi! Órákat töltött azzal, hogy visszaidézte a hangját, az arcát és azt az utolsó pillanatot, amit együtt töltöttek... végül az emlékek olyanok lettek, mint egy takaró, amellyel melegen tartotta magát a nyugtalanság és az aggodalom hosszú hideg időszakaiban. J. R. Ward
7. Mindent érzek. A teret, a levegőt, a rezgéseket, az embereket. Érzem a gravitációt, érzem, ahogy forog a Föld, a testemből eltávozó hőt, ereimben a vért. Érzem az agyamat, a legmélyebb emlékeimet. (...) Emlékszem, hogy milyen volt a kezed a homlokomon, amikor lázam volt. (...) Emlékszem, milyen ízû a tejed a számban, a szobára, a folyadékra... csak azt akarom mondani, hogy szeretlek titeket, és köszönöm a sok ezer csókot, amit még mindig itt érzek az arcomon.
8. Térképeket terítek magam elé, számolok. Verset írok, gitározom, lüktetek. És megremeg és megpendül és újra zúg, zakatol, cseng-bong az idő. Hallhatatlan hangja szétfeszíti a teret, a léleknek zenél. Megint elmúlt egy nap nélküled. Kovács Ákos
9. Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel... Lois Lowry
10. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Juhász Gyula