Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amit mi nevelésnek nevezünk, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, amelyben még formálható. Az emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ. Az emberiség történelme lényegében ennek a programozásnak a fokozatos változását tükrözi, és ha bárki összehasonlítja önmagát egy vad emberevővel, beláthatja, hogy az egyetlen lényegbevágó különbség kettejük eltérő nevelési programjában van. Ebből az következik, hogy a nevelés az emberiség egyik legfontosabb tevékenysége. Csodálatos lehetőségek felé nyit kaput, de ugyanakkor szörnyû veszedelmeknek teszi ki az emberiséget.

Szent-Györgyi Albert
👯 Ikrek 🌌 Univerzum
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nevelés teszi az embert ilyenné vagy olyanná. Nevel bennünket az életünk és a környezetünk, a többiek, akik mellettünk élnek.
  2. Mi a nevelés? Nem azt jelenti, hogy olyan személyt faragunk, aki beleillik a társadalomba? Minek hívja azt a nevelést, amivel a létrehozott személy megfelel a társadalom elvárásainak? A nevelés maga a kísérlet.
  3. Nincs olyan, hogy "nevelés". Csak értékek, elvek és célok léteznek, amelyek bennünk élnek s amelyeket megpróbálunk továbbadni. Hogy végül jó kertészei leszünk-e csemeténknek, vagy gyermekünket vésővel és kalapáccsal alakító szobrász, majd húsz-harminc év múlva elválik. Az élet nagy hátránya, hogy nem visszafelé éljük: amennyivel bölcsebbek leszünk harminc év múlva, azt legföljebb arra használhatjuk, hogy esetleg könyvet írunk a nevelésről. Szendi Gábor
  4. Mi a nevelés? Az a híd, amelyen át az ember az önző, magába zárt életből az emberiség közösségtudatába lép. Thornton Niven Wilder
  5. A nevelés dönti el az ember sorsát. Visszarion Grigorjevics Belinszkij
  6. Az emberiség történelme nem más, mint a hadviselés története. Az emberek mindig is egymást gyilkolták, és örökkön ezt fogják tenni. Vagyis az ember legfontosabb tulajdonsága az, hogy mekkora jártasságra képes szert tenni a hadviselésben. Minden más ennek van alárendelve. Simon Scarrow
  7. A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derûdet is - ha valódi. Müller Péter
  8. A nevelés mûvészetének egyik elve, amelyet szem előtt kellene tartaniok mindazoknak, akiknek gyermeknevelő terveik vannak, a következő: gyermekeket nem az emberi nem jelenlegi állapota szerint kellene nevelni, hanem a jövőben lehetséges jobb állapota szerint, vagyis az emberiség eszméje és egész rendeltetése szerint. Ez az elv rendkívül nagy fontosságú. A szülők rendesen úgy nevelik gyermekeiket, hogy a mai, bármily romlott korba beilleszkedhessenek. De jobbra kellene őket nevelni, hogy a jövőben ezáltal jobb állapotok keletkezhessenek. Immanuel Kant
  9. Mi az oktatás? Tán nem azt nevezik oktatásnak, amellyel olyan embereket készítünk, amilyeneket a társadalom megkövetel? Ha az oktatást jobban megfigyeled, azt látod benne, hogy sikeresen létrehoz olyan embereket, akikre tényleg szükség van. Az oktatás egy kísérlet.
  10. A tanulás révén a világ változtatja elménket, de közben elménk tevékenysége változtatni tudja a világot. Amikor róla egy-egy új elmélet születik, annak alapján elképzelhetjük, hogy ez a világ akár másmilyen is lehet. A többi embert megértve pedig arról támadhat új elképzelésünk, hogy mi magunk is lehetünk másfélék. És miközben így a környezet, önmagunk és a társadalom változik, nem csak arról kell gondolkodnunk, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy milyennek kellene lennünk. Alison Gopnik
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat