Ugrás a tartalomra
Amit túlzott mértékben élvezünk, az hamarosan elveszíti az értékét. Egy kis darab sajt lassú elfogyasztása, ízlelgetése nagyobb élvezetet jelenthet, mint egy lakoma.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor túl sok a jóból, később már nehéz észrevenni a jót. Gondoljunk arra, hogy egy szelet nagyon drága és különleges torta milyen élvezetet jelent, majd gondoljunk bele, milyen lehet egy második; bárhogy is szeretnénk, nem érezzük finomabbnak, mint az elsőt. Ugyanezt az elvet alkalmazhatjuk az élet minden területén. Ha az életünk végtelen üdülés, nehéz lesz megtalálni az örömöt egy nyaralásban. Az élvezet jó dolog, mert nincs mindig részünk benne. Törekednünk kell az egyensúly elérésére, mert ettől leszünk kiegyensúlyozottak.
-
Az élvezet elég távol áll a boldogságtól. Néhány dolog éppen attól értékes, hogy nem tart soká.
-
Sokkal jobb megélni az adott pillanatot ahelyett, hogy már egy következőt hajszolnánk. Néha muszáj lassítani a tempón és kiélvezni azt, ami éppen történik.
Kollár Betti
-
Az élvezet fokozódik, ha osztoznak rajta. Vonatkozik-e ugyanez a fájdalomra? (...) Ez a magyarázata annak, hogy az emberek annyit beszélnek az egészségi állapotukról - talán, mert ha megosztják a dolgokat, akkor enyhítik is? Ha a fájdalomnak, az élvezetnek külső formát adunk, akkor máris csökkentettük őket.
Virginia Woolf
-
Ha nem élvezed ki a fagylaltot, az is el fog olvadni, és megszûnik fagylalt lenni. Az élet is olyan, mint egy gombóc fagyi. Addig kell élvezni, ameddig lehet, mert aztán eljár felelte az idő.
Hajnóczy Soma
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
Idő kell az élmények átéléséhez: ha lassan eszünk, és minden falatnak megadjuk a kiteljesedés lehetőségét, könnyebb kevéssel jóllakni.
Dragomán György
-
Valahányszor akarunk valamit - legyen szó előléptetésről, házasságról, új autóról vagy egy sajtburgerről - , arra számítunk, hogy ha megszerezzük, akkor az illető, aki egy másodperc, egy perc, egy nap vagy egy évtized múlva a mi ujjlenyomatunkat viseli, jobban fogja érezni magát a tőlünk örökölt világban, és tisztelettel fog adózni az általunk hozott áldozat előtt, miközben learatja előrelátó befektetéseink és fegyelmezett étrendünk gyümölcseit.
Daniel Gilbert
-
Vannak dolgok, amire érdemes időt szánni. Különben hol marad az élvezet?
Julia Dippel
-
A ritka örömöket csak mértékkel szabad élvezni.
Hedwig Courths-Mahler