Dragomán György

A szerelem önző dolog, arról szól, hogy meg akarunk ismerni valaki mást, és rajta keresztül meg akarjuk ismerni önmagunk és a világot. A szerelem bolondság, gyönyörû, vad és őrült állapot, egyszerre függeni kezdünk valaki mástól, semmit sem akarunk többé csak őt, a nagy Õ-t, azt, akibe beleszerettünk, akinek egyszerre szépnek halljuk a hangját, szépnek látjuk a szemét, a haját, az alakját, mindenét. Õt akarjuk, semmi mást nem akarunk. Nem vagyunk többé a magunk urai, elkapott egy ismeretlen, és legyőzhetetlen erő, magával ránt elkerülhetetlenül, olyan, mint a gravitáció.

Én az elején néha felébredtem éjszaka, és csak néztem az alvó feleségemet, ahogy aprókat moccan álmában, és azt éreztem, hogy ezt nem lehet kibírni, úgy vert a szívem, azt éreztem, hogy még saját magamtól is féltem őt. Néztem és azt éreztem, hogy egy idegen ember, sose fogom megismerni, sosem fogom tudni, hogy mit érez, hogy mit gondol. És ez egyszerre volt nagyon rossz és nagyon jó, mert közben azt is tudtam, hogy sose fogom megunni. Mindent tudok róla, és nem tudok róla semmit. Egy másik ember. Sose lesz az enyém. Nem is lehet, nem is fogadnám el, ahogy ő se fogadna el engem. Szóval erre kell felkészülni, hogy a tiéd és mégse a tiéd, és te az övé vagy és mégse vagy az övé. Egyenlők vagytok. Ez a legnehezebb, ez az egyenlőség. Folyamatosan harcolni kell, de nem győzhetsz és ő sem győzhet. Ha legyőzöd, vége. Ha legyőz, véged.

A hûség a látszat ellenére nem páros mérkőzés. Az magányos sport, olyan, mint a hosszútávfutás, nem adok-kapok. Nem hozzá vagy hûséges, hanem magadhoz, nem neki fogadtad meg, hanem magadnak. Te tudod egyedül, mit bírsz és mennyit bírsz, és ehhez tényleg nincs köze senki másnak. Nem, még neki se. Itt nincsenek se rekordok, se helyezések, egyedül te tudod az eredményt is.

A bátorság azt jelenti, hogy eljön egy pillanat, amikor minden rajtad múlik, minden, az élet is, és a halál is, minden, és tudod, hogy minden rajtad múlik, és elbírod ennek a tudásnak a felelősségét és súlyát, és vállalod a sorsod, és azt teszed, amit tenned kell. És ne gondold, hogy nem félhetsz közben. Mert az, hogy félsz, az nem jelenti, hogy gyáva vagy. Mert a félelem az alap, abból következik, hogy tudod, hogy mivel nézel szembe. Ha le tudod győzni a döntő pillanatban, az a bátorság.

Megsértődni soha senkinek nincs joga, elnézést kérni viszont mindenkinek szabad.

Miért? Ez a kérdés, amit mindig fel kell tenni, amikor a hatalom akar tőlünk valamit. Kamaszként az a dolgunk, hogy lázadjunk, hogy megkérdőjelezzük a hatalmat, ha kell, szemtelenül, ha kell, meggondolatlanul. A dac a szabadság nullfoka.

Az írásnak az egyik lényege, hogy az idővel hogy bánik a szerző, és hogy bánik az idővel az olvasó, és vele hogy bánik az idő. Ha író akarsz lenni, akkor erről valahogy tanulni kell, anélkül, hogy tudnád, hogy erről tanulsz.

Ahhoz, hogy tudj élni, meg kell tanulni élni.

Főzést tervezgetni szinte jobb, mint főzni, evésre emlékezni szinte jobb, mint enni.

Idő kell az élmények átéléséhez: ha lassan eszünk, és minden falatnak megadjuk a kiteljesedés lehetőségét, könnyebb kevéssel jóllakni.

A konyhai és az asztali mértékletesség felé éppen a mohó kíváncsiságon és a nyugodt bizalmon át vezet az út.

Ha tudatosan gyakorolni kezdjük az odafigyelő, örömteli evést, akkor igazából nem is lesz szükség rendkívüli, ínyenc és különleges alapanyagokra - egy finom olajba mártott ropogós kiflicsücsöknek is lehet annyira örülni, hogy utána ne akarjuk letörni a másik kiflivéget is.

Amikor elmész, akkor azt hiszed, hogy minden megáll az időben úgy, ahogy ott hagyod, és amíg nem mész vissza, addig úgy is marad.

Az embernek törődnie kell a saját boldogságával az íráson kívül, épp azért, hogy legyen ereje elviselni azt, amit az írásban végig kell csinálni.

Mindent le kell másolni, ami máshol jól mûködik.

Onnan lehet megismerni a diktatúrát, hogy minden tett politikai tetté válik, minél több ilyen van, annál gyanúsabb. Illetve ha az ember igazat mond, és abból baja lehet, akkor az, bizony, diktatúra kezd lenni, ez egy nagyon jó marker.

A hatalom egy szükséges rossz kellene, hogy legyen, amit mindenki kényszerből vállal, nem élvezetből. Csak olyannak lenne szabad hatalma legyen, aki nem akar hatalmat, és csak addig lenne szabad az övé legyen, ameddig nem akarja. Nyilván ez egy teljesen utópisztikus hozzáállás, a valóságban az emberek szeretik a pozíciót meg a státuszt.

Nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni. Ha olyan az életünk, akkor nem érdemes élni. Ennyinek kell lenni.

A hatalomnak korlátoznia kell önmagát. A hatalom ugyanis arra csábít, hogy visszaéljenek vele.