Anne-Marie, a leány, egy széken töltötte gyermekkorát. Megtanították unatkozni, egyenesen ülni, varrni. Egyhez-máshoz volt tehetsége, de előkelőbbnek vélték parlagon hagyni; ragyogó szépségét gondosan eltitkolták előtte.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor kicsi voltam, anyukám azt tanította, hogy a hallgatás egy nő legfőbb erénye. De be kell valljam, sosem vettem a szívemre a tanítását.
2. Nem azért lettem neveletlen, mert nem neveltek, ezt inkább gyári hibának nevezném. Úgy is mondhatnám, volt gyerekszobám, nem is akármilyen, csak éppen nem tartózkodtam benne eleget. Cserna-Szabó András
3. Volt egyszer egy kis lány, Ki a dolgot unta, Mind azt hajtogatta: Sohse jó a munka. De a hanyagságot Végre is megunta, S mind azt mondogatta: Nincs jobb, mint a munka. Benedek Elek
4. A kérések kiszolgáltatják az embert. Gyerekként, ha valamit nagyon szeretnénk, másokon múlik, hogy megkaphatjuk-e. Szaszkó Gabriella
5. A kéményseprőt vonzotta valami, lehet, hogy a lány szenvedése, a friss fájdalma, melyet a férfiak mindjárt megszimatolnak, az alázat és kiszolgáltatottság, mely sokszor jobban tetszik nekik, mint maga a szépség. Kosztolányi Dezső
6. Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat. Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit. Paulo Coelho
7. Szabad vagyok a választásra, szüleimnek letudva az, amivel tartozom nekik, amiért fölneveltek, etettek, ruháztattak, iskolába-egyetemre járattak... Betöltöttem az álmukat: okleveles mûvész lett a lányuk. De mihez kezdek ezután? Ha tovább játszom ezt a szerepet, akkor minden kezdődik elölről... Szakítani kellene, erő kellene, éltető levegő, bátorság... (...) Talán most ki tudnám vívni függetlenségemet, ahogy azt már gyermekkoromban annyira szerettem volna, amikor mindent szigorúan előírtak: mit játszom, kivel állok szóba a gyermekek közül, hánykor fekszem, mennyit tanulok, reggel vagy este iszom-e meg a csupor tejet, ki kísér haza a tánciskolából, milyen ruhát varrnak nekem... És ez így ment mindenben, a végtelenségig. Szófogadó kis rabszolga voltam, aki csak néha lázadt föl, akkor is nyafogva, akár a beteg macska, mely állatot különben szívből utálok. De most ennek szeretnék véget vetni, felnőttségem jogán. Hogy valóban szembenézhessek azokkal az akadályokkal.
8. A lány imádta ezt az eleinte-állapotot, a randevúzgatást, a mélységes szempillantásokat, amikor elmesélik egymásnak a gyerekkorukat, sokat járnak moziba és színházba. Imádta a hatalmas sétákat, az első csókokat, az első közös ébredést. Aztán mindig kicsit unatkozni kezdett. Már nem volt olyan fontos, hogy megmutassa a régi babáit, a tablóképeit, sem az, hogy elmesélje, mi történt aznap a munkahelyén. Egy ponton túl észrevette, hogy a randevúzgatással járó összes mindenfélét éppúgy unja, mint a munkáját, hiszen éppen ugyanazokat a sablonokat játssza újra meg újra. Karafiáth Orsolya
9. Az én időmben - kezdi -, az emberek nemigen tudtak mást csinálni, mint beszélgetni. (...) Nem volt mozi és nem voltak autók. Tehát beszélgettünk. Megtanultam, hogy bárkivel lehet beszélgetni, feltéve, hogy kitalálod, miről beszélgetne veled szívesen.
10. A kisfiú az osztály felé fordult. Arcok vigyorogtak feléje, sok-sok kis arc, mely egyetlenegy óriási, ijedelmes bálványarccá fancsalodott. (...) Valahol középütt talált egy tenyérnyi helyet, egy pad legszélén. Csak féllábával ülhetett le ide, úgy, hogy a másik lába az ûrben lógott. Mégis jobb volt ülni, eltûnni a szemek elől, megsemmisülni a tömegben. Kosztolányi Dezső