Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Annyi szép és veszélyes dolgot lehet csinálni, ha az ember tudja, hogy az élet véges, hogy úgyis véget ér ma, holnap, vagy a statisztikai középérték megvalósulásként. (...) A halhatatlanság óvatossá teszi az embert. Lábujjhegyen kezd közlekedni az életben, a végén már nem is érinti a talajt.

Frank Schätzing
💍 Feleség 💞 Igaz szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nagyon fontos, hogy nem lehet valakit szeretni és közel kerülni hozzá annak a veszélye nélkül, hogy vége ne lenne a kapcsolatnak. Tehát, ha valahogy úgy rendezitek el a kapcsolatotokat, hogy biztos, hogy annak soha nem lesz vége, akkor az nem is lesz intim. Akkor az rabság. Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos. Amikor már meghaltál, akkor már semmi nem fog veled történni. Legalábbis nem olyan dolgok, amiktől most félnétek. Tehát sajnos, azért lesz az életünk unalmas, mert biztonságossá akarjuk tenni. Akkor izgalmas az élet, amikor a veszély nagy. Feldmár András
  2. Az ember életében a céltalanság a legveszélyesebb. (...) Látom, hogy a gyerekek úgy jönnek az iskolába: "valahogy ússzuk meg a mai napot". Azt mondom nekik: "Gyerekek, meg fogjátok úszni. A mát is, a holnapot is. De így fogjátok leélni az egész életet, hogy megúsztuk?" A halált nem fogod megúszni. Ha csak erre törekszel, akkor semmi nem lesz az életedből. Az életet nem megúszni kell, hanem megélni. Úgy eltölteni, hogy nyomot hagytunk. A hegymászót azért nem értik az emberek, mert ő nem akarja megúszni, sőt ki is hívja a sorsot maga ellen azzal, hogy elébe megy a nehézségnek. De ezt itt lent is meg tudjuk tenni. Sterczer Hilda
  3. A hiúság, ha bizonyos fokot meghalad, rendkívül veszedelmessé válhat. Nem elég, hogy az embert mindenféle haszontalan munkára és időpocsékolásra késztetni, melyek inkább a látszat, mint a lényeg kedvéért történnek; nem elég, hogy hatása alatt az ember csak önmagára gondol, és másokra csak legfeljebb annyiban, hogy mit gondolnak róla, hanem még el is veszítheti általa a valósággal való kapcsolatát. Jár-kel az életben anélkül, hogy megértené az emberi összetartozást; anélkül, hogy az élettel bármiféle viszonyban volna. Alfred Adler
  4. Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség - szinte elenyésző kivétellel - kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig. Szabó Péter
  5. Az élet nem biztonságos hely, ahol bizakodva berendezkedhet az ember. (...) Az emberek vékony jégen mozognak álmaikkal, kívánságaikkal, vágyaikkal. A legszebb, legcsodálatosabb, legnagyszerûbb pillanatot is követheti - hirtelen és minden előzetes figyelmeztetés nélkül - egy végzetes összeomlás.
  6. Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. (...) De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik. Mark Lawrence
  7. Az élet egy magaslat. Amíg fölfelé kapaszkodik az ember, a csúcsot nézi és boldog, de amikor fölér és letekint, egyszer csak meglátja a lejtőt. (...) Fölfelé hosszú az út, lefelé viszont nagyon is rövid. Guy de Maupassant
  8. Így a vége felé közeledve már nem azon töprengek, mit fogok tenni, vagy mit tettem, sokkal inkább foglalkoztat az, amit nem tettem meg. Ez pedig nagyon meg tudja mérgezni az ember lelkét. John Cure
  9. - Azt hiszem, borzasztó veszélyesen kellene élni, már ha erre az embernek lehetősége adódik. De az élet, egészében véve, nagyon is ártalmatlan. - Azért vannak kivételes percek. Agatha Christie
  10. Az élet olyan, mint a hullámvasút: egyszer fel, egyszer le. De a halál is olyan: ha egyszer lendületbe jön, nincs erő, amely megállíthatná.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat