Szabó Péter

Tudd, hogy az életben minden érted történik, és nem pedig ellened!

Ne azzal foglalkozz, hogy mi lesz, ha meghalsz. Azzal foglalkozz, hogy mit tudsz tenni addig, míg élsz.

Merj kilógni a sorból! Az eredeti festmény mindig többet ér, mint a másolat.

Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk. Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELÕTT. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, mikor fog véget érni az életünk, és mi fog történni azután, sokkal jobban tesszük, ha arra koncentrálunk, mi mindent tehetünk ma, holnap, minden egyes napon, amit addig ajándékba kaptunk.

Mindannyiunknak van választása, hogy mit kezd az életével, még akkor is, ha a többség ezt nem így látja, és azt gondolja, az élet az, ami csak úgy megtörténik velünk.

Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség - szinte elenyésző kivétellel - kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig.

A tagadástól egyáltalán nem oldódik meg a helyzet, sőt. A tagadás olyan, mintha leragasztanánk egy üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smile-val.

Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete.

Bárhonnan bárhova el lehet jutni, ha az ember hajlandó megfizetni az árát.

A környezetem olyannak lát, amilyennek én látom magam.

Az önmagadba vetett hited sokkal fontosabb, mint a pillanatnyi körülményeid.

Ha az ember nem érzi jól magát a saját bőrében, függetlenül a külső körülményektől, akkor esélye sincs megtalálni a boldogságát, vagy még inkább a valóban értékes dolgokat az életben, vagyis azt, ami igazán számít. Az emberek legnagyobb része azonban - sőt, ma már sokkal inkább azt mondom, hogy csak nagyon kevés kivétellel - nincsen jóban önmagával. Nem érzi jól magát a saját bőrében, a saját életében, a saját társaságában. Mi lehet ennél szörnyûbb? Hiszen saját magunkkal éljük le az egész életünket.

A legnagyobb ellenségünk a legkisebb ellenállás keresése.

Egy ember életének a végén a legszomorúbb mondat így kezdődhet: bárcsak... Bárcsak mertem volna a saját életemet élni... Bárcsak mertem volna boldog lenni... Bárcsak mertem volna belekezdeni... Bárcsak mertem volna abbahagyni...

Van lehetőségünk tenni azért, hogy az életünk végén ne úgy kezdjük a mondatainkat, hogy bárcsak - kivéve, ha hozzátesszük: ez annyira mesés volt, hogy bárcsak újraélhetném ugyanígy...

A negatív személyiség olyan, mint a rossz szájszag. Csak az nem tud róla, akinek van.

Mivel nincs olyan az életben, hogy az ember stagnál, így aki a kényelmes életet választja, könnyen belecsúszhat abba, hogy egyre kisebb és kisebb célokat tûz maga elé, egyre kisebb és kisebb erőfeszítéseket tesz meg, és ennek eredményeképpen az egész élete összezsugorodik. Elfogynak a célok, elfogynak a sikerélmények, és idővel egyre kevésbé érezzük azt, hogy igazán élünk.

A kivételes élet, amelyben az ember meri követni a legvadabb álmait is. Folyamatosan úgy érzi, hogy kihozza az életéből a maximumot. Aki ilyen életet él, a végén csak annyit mond: "Hú, ez valami elképesztő volt! Erre bedobnék még egy zsetont!"

Mindannyiunknak van lehetőségünk eldönteni, hogy mit kezdünk az életünkkel, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, sokszor érdemes megállni és megnézni, hol is tartunk vagy milyen irányba megyünk éppen.

Az egyik legnagyobb illúzió az életben a biztonság. Minél jobban hajszolja valaki, annál inkább aggódással teli lesz az élete, hiszen biztonság mint olyan nincs, nem létezik. Bármennyire törekszik is az ember rá, az élet már számtalanszor bizonyította, hogy egyetlen tollvonással újraír bármit, és fenekestől felfordítja az egész világot körülöttünk.