Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az a baj, hogy nem tudom, milyen az, elhinni, hogy ő valóban mellettem áll. Hinni és bízni benne. Így aztán hiába próbáltam, csak vakon lövöldöztem jobbra-balra, hátha ez az, így kéne éreznem, viselkednem. De ebben nőttem fel, nincs hova visszatalálnom. És persze őt okoltam, hogy miért nem mutatja ki jobban a szeretetét.

🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a földön. Hanem mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett, és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte. Megszoktam, hogy az ő szemével nézzem a világot. Paulo Coelho
  2. Tudom, és megértem, miért olyan fontos neked, hogy megvédj. És valahol szeretem is. Tudom, hogy szükségem van rád, mellettem állsz, ahogyan én temelletted. De ha van jövőnk együtt, akkor bíznod kell bennem, és bíznod kell az ítéletemben. Igen, néha tévedek, hibázok, de tanulok ezekből. E. L. James
  3. Annyira vágyok rá, hogy néha igen, megszakad a szívem. Az ölelésére, a mosolyára, arra, hogy tudjam, mellettem van, támogat és erősít. Fene tudja, hol van. Azt sem tudom ki ő, de egy biztos, egyre inkább hiányzik az erő, ami akkor is tovább visz, amikor én már kevés vagyok. És igen. Kell, nagyon kell, mert egyedül lehet, hogy összeroppanok. Oravecz Nóra
  4. Nem érted, hogy eddig hogy gondolhattad, hogy az életed teljes. Nem. Nem volt az. Az a tekintet teszi azzá. Az, amelyik úgy néz rád, hogy elhiszed, valójában tényleg nincs lehetetlen. Az, ami minden kaput megnyit előtted csupán azzal, hogy hitet áraszt. Van ilyen. De tudni kell elengedni. Meg kell tanulni bízni abban, hogy amikor el kell jönnie, el fog jönni. Ha ő, akkor ő, ha nem, akkor nem. Oravecz Nóra
  5. - Nem hiszel nekem. - Szeretnék. Ez az én átkom. Folyton hinni akarok neked, de hogy tegyem, amikor állandóan okot adsz, hogy kételkedjek benned?
  6. Tudom, hogy úgy belenőhetek abba, aki valójában vagyok vagy lehetek, mint ahogy egy növény belenő abba a lénybe, akivé akkor válik, ha egy jó kertész neveli, aki érti a növényt. A növényt sem lehet megjavítani. Meg lehet adni a számára azt, amire szüksége van. Lehet, hogy több napsugárra van szüksége, lehet, hogy egyszerûen csak szeretni kell. Ha bajban lennék, akkor lehet, hogy nekem is csak egy olyan emberre lenne szükségem, aki szeretne. Ha megtalálnám, akkor sokkal jobban érezném magam, mint akkor, ha olyasvalakivel találkoznék, aki meg akar javítani. Aki meg akar javítani, az nem szeret. Ez biztos. Feldmár András
  7. Ki kell mutatnom, hogy mit érzek. De te pontosan tudtad eddig is. Csak úgy tettél, mintha nem létezne. Úgy tettél, mintha nem tudnád, hogy felemészt a szerelem minden egyes nap. Mindig azt sulykolod belém, hogy te csak a barátom vagy. Mintha köztünk nem lehetne semmi más, mint barátság. Mintha nem történhetne köztünk semmi.
  8. Talán csak mindig saját magamat akartam látni egy olyan tükörben, ami szebbnek és jobbnak mutat engem, mint amilyennek én magamat láttam. Talán ezektől a tükröktől szerettem volna megkapni azt a szeretetet, amivel nekem kellett volna szeretni saját magamat, de nem tudtam. Tartozni akartam valakihez, mert önmagamhoz tartozni nem volt jó, nem volt biztonságos. Még annak árán is akartam, hogy rosszabbul bántak velem, mint ahogyan én bántam volna magammal.
  9. Nem. Neki most nem arra van szüksége, hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.
  10. Volt szeretőm, ellenfelem, pasim, haverom (...). Eleget próbáltam ahhoz, hogy tudjam, hosszú távon egyik sem fog mûködni. Nem tudtam megnyílni előttük. Nem érdekelt eléggé a dolog, nem akartam eleget adni és kapni. Amit ezek a férfiak nyújtani tudtak volna, nem kellett, és ők nem értették meg, mire van szükségem. Cecelia Ahern
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat