Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az a barátunk, aki annak látszik és valójában az is. Mert aki csak látszik, de valójában nem az, az csak látszat-barát, nem pedig igazi barát. És ugyanez érvényes az ellenségre is.

Platón
🧘 Belső béke 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együttérző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt. Paulo Coelho
  2. Egy barátot gyakran meg kell kímélnünk attól, amit valójában gondolunk. Amolyan hallgatólagos egyezség ez. Nem veszünk tudomást egymás hibáiról, és megőrizzük egymás titkait. A barátság nem az őszinteségről szól. Az igazság túl éles fegyver ahhoz, hogy olyasvalakivel szemben forgassuk, akiben megbízunk, és akit tisztelünk. A barátság az önismeretről szól. A barátunk szemében önmagunkat látjuk, mint egy tükörben. Segít megítélni, hol tartunk, hova jutottunk.
  3. Kit nevezünk pontosan "barát"-nak? Ez olyan kérdés, amely meglehetősen szánalmas embernek láttat minket, ha hangosan tesszük föl. A barát alapvetően olyasvalaki, akivel kölcsönösen kötődünk egymáshoz.
  4. Sok ember barátnak látszik - és nem az; sok ember nem látszik barátnak - és mégis az. Démokritosz
  5. Az az igazi barát, akire mindig számíthatsz, aki minden különösebb ok és cél nélkül is melletted van. A barátok felvidítanak, ha rossz a kedvünk, velünk nevetnek, ha vidámak vagyunk, de a legfontosabb, hogy akkor is mellettünk állnak, ha igazából semmire sincs szükségünk. Tonya Hurley
  6. A barátok kemények tudnak lenni veled. Lehet, hogy többet várnak tőled, mint az idegenek. Az idegenek leginkább úgy látnak, ahogy szeretnéd, hogy lássanak, de a barátaid nem csaphatod be. Ez teszi őket baráttá.
  7. A látszat nem az igazság. Ami szemünk előtt van, pusztán a láthatatlannak megjelenő képe. Első benyomásunk, érzékeink minden segítség nélkül a maguk természetességében gyenge alap ahhoz, hogy elbíráljuk, mi az igaz. S ez mégsem azt jelenti, hogy az igazság elérhetetlen számunkra.
  8. Nehéz egy ember szívét látni, mert a sajátunkat sem látjuk. De ha igen, minden megváltozik. Valakinek az igazi arcát akkor is látom, ha mögöttem áll. Érzem. Tudom, hogy Õ az. Müller Péter
  9. Az igazi barát az, akivel megoszthatod örömöd és bánatod, és akivel a legjelentéktelenebb dolgoknak is együtt tudtok örülni.
  10. Amikor egy igaz barátot képzelek el magamnak, akkor egy olyasvalaki jelenik meg lelki szemeim előtt, aki szeret engem és törődik velem. Áldozatokat is hajlandó hozni értem, akárcsak én érte. Meg lehet bízni benne, a nézeteimet és a véleményemet megoszthatom vele, és nem hagy cserben akkor sem, ha le vagyok eresztve. (...) Õ az igaz barát, aki minden esetben kitart mellettem. (...) SEMMI sem ingatná meg az igaz barátomba vetett hitemet. Továbbá abban is biztos vagyok, hogy nem veszteném el soha, hacsak nem tennék valami olyasmit, ami nem fér bele a barátról kialakított képbe. Nick Traina
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat