Ugrás a tartalomra
Az anyagi erőforrások birtoklása egész sor előnyt jelent, ám a hiányuknak éppúgy megvannak a maga előnyei - és az esélytelenek azért győzhetnek mégis gyakran, mert ez utóbbiak rendszerint minden tekintetben felérnek az előbbiekkel.
Kapcsolódó idézetek
-
Azok az emberek, akiknek minden sikerül, nem feltétlenül okosabbak. Egyszerûen csak jobban átlátják a helyzetüket, és nem félnek kihasználni a lehetőségeiket. A győztesek már rég akcióba lendültek, amikor az ellenfeleik még csak az ajánlatot fontolgatják.
-
Van ám a szegénységnek sok előnye. Lelki: az az erő, szorgalom, akarat, ami nélkül nagyot nem mívelhetünk, ritkán van meg jólétben felnőtt gyermekben. Neki nincs miért küzdeni, mindent készen kap anélkül is. Testi: az egyszerû, szûkös táplálkozás hasznosabb a testnek, mint a gazdagok bő, kényes, válogatós étrendje.
Kodály Zoltán
-
Mindig a gazdagok győznek. Ha a történelemnek van egyáltalán tanulsága, akkor az mindenképpen jól illusztrálja, hogy miközben egyes vagyonok eltûnnek és dinasztiák kihalnak, a szupergazdagok nemcsak abban ügyesek, hogy a gazdasági és politikai hatalmukat megőrzik, hanem még a jó hírüket is tisztára mossák. Nem számít, hogy miképpen szerezték a pénzt, olyan imázst teremtettek maguknak, amely a megérdemeltnél kedvezőbb képet őriz meg róluk.
John Kampfner
-
Amije van,
azt kapta az ember,
tehát amije van, ahhoz mind
joga van,
Minél több mindene van,
annál jobb az ember,
mert annál többször kapott jutalmat azért,
hogy jó volt.
Mind jobb s jobb leszek tehát,
ha mind többet és többet szerzek.
Ronald David Laing
-
Vannak okos emberek, akik tehetségtelenek. És vannak tehetséges emberek, akik nem okosok. És aztán végtelen tömegben vannak, akik nem okosok, nem is tehetségesek. Végül mindig ezek győznek.
Márai Sándor
-
Nyerni vagy veszteni, a két oldala ugyanannak az ezüstpénznek. De nyerni nem mindig jó. Gondolj bele! Hirtelen egy rakás pénzhez jutsz. Azon kezdesz aggódni, hogy költsd el, hogy takarítsd meg, hogy fektesd be. Megveszed azt a sok cuccot, amire igazából nincs is szükséged, és megszabadulsz a tehertől. A veszteségnek másrészről egyfajta tisztító hatása van. Mikor nincs semmid, és az élet minden hülyeségét levetkőzted magadról, szabad vagy.
-
Nagy előny, ha valaki képes azt választani, ami hosszú távon a javára válik, akkor is, ha éppen nem feltétlenül esik jól.
Vass Virág
-
Sikeres emberekről gyakran feltételezzük, hogy egyszerûen szerencsésebbek, vagy különleges adottságokkal rendelkeznek. Valójában azonban egyszerûen azért aknázták ki sokkal jobban az emberi erőforrásaikat, mert számukra az jelentené a legnagyobb fájdalmat, ha nem tehetnék meg a tőlük telhető legtöbbet, ha nem bontakoztathatnák ki minden lehetőségüket, és ha nem oszthatnák meg mindezt másokkal.
Tony Robbins
-
Néha a betegségek okozta veszteségeket az előnyök ellensúlyozzák. Még a rokkantságról is nehéz lemondani, ha sok előnnyel jár. De ez a mechanizmus is tudattalanul játszódik le.
-
Ha nem volna szegénység, nem volna gazdagság sem! Egyeseknek azért lehet több, mert másoknak kevesebb van.
Dimitri Verhulst