Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az apaság és az anyaság nem egyszerûen tett. Nem pusztán testi, hanem lelki természetû feladatot jelent.

Erdő Péter
🤲 Elfogadás 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A házasság nem könnyû. Sok munkát igényel. Ha pedig még a gyerekek is belépnek a képbe, egy teljesen új mérkőzés veszi kezdetét. A feladat tehát nem más, mint hogy elnavigálj az életed ezen új szakaszában, az apaságban, úgy, hogy megőrzöd a házasságodat és a józan eszedet is.
  2. Egy apa nem csak abból áll, hogy megcsinálja a gyerekeket. Egy apának kötelezettségei vannak, többek között gondoskodnia kell a gyerekeiről.
  3. Az anyaság nemcsak az életadást jelenti, hanem az éltető bizalom közegét, ahol jó lenni, ahová jó visszatérni, és amit, ha eljön az ideje, jó lesz majd továbbadni is. Szabó T. Anna
  4. A szülőség márpedig nem egy állás. Egyszerûen csak egy másik emberi lénnyel laksz együtt, szereted őt, harcolsz magadért, és igyekszel foglalkozni a saját dolgaiddal is. Feldmár András
  5. Apaként természetesen azt kívánom, hogy a gyermekeim jól érezzék magukat, megtalálják saját helyüket a világban, és útjukat, melyen nyugodt lélekkel járhatnak. (...) Az efféle saját hely megtalálása azonban nem elegendő, gondoskodni is kell róla és fenntartani, ez pedig felelősséget igényel.
  6. Az anya nem csak a testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel. Kodály Zoltán
  7. Orvosnak lenni nehéz mesterség, de apának lenni sem éppen könnyû.
  8. Sokszor külön akarjuk szemlélni az anyaságot és az apaságot, az egyes személy életét, pedig az ember társadalomban él, és azon belül családban. A szülők is együtt szülők igazán. Erdő Péter
  9. Nem azt mondom, hogy én egy mintaszülő voltam, de tudják, mit jelent apának lenni? Azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell egy másik emberről, és hogy felelősek vagyunk az életéért, de egy bizonyos ponton túl az irányítás kicsúszik a kezünkből.
  10. Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenekelőtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat