Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A házasság nem könnyû. Sok munkát igényel. Ha pedig még a gyerekek is belépnek a képbe, egy teljesen új mérkőzés veszi kezdetét. A feladat tehát nem más, mint hogy elnavigálj az életed ezen új szakaszában, az apaságban, úgy, hogy megőrzöd a házasságodat és a józan eszedet is.

🌅 Nyugdíjba vonulás 🎭 Opera
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet kemény, meg a munka is, persze - ezekkel a kijelentésekkel biztos egyetértenének -, de a házasság hogy lehet az? Pedig azzá válik, amikor az életünkben elérhető összes boldogságot egyetlen embertől reméljük! És az ezen való munkálkodás igenis kemény munka. Elizabeth M. Gilbert
  2. Az apaság és az anyaság nem egyszerûen tett. Nem pusztán testi, hanem lelki természetû feladatot jelent. Erdő Péter
  3. A házasság munka, iszonyúan nagy munka, mert a házasság egyfajta élőlény, amelynek szûnni nem akaró figyelemre van szüksége. Megszorongat, megfeszít és próbára tesz.
  4. A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
  5. A házasság nem csak a szerelemről szól. Az elején persze az is fontos, de azután jönnek a hétköznapok, amelyeket át kell vészelni.
  6. Az élet mindig hoz megoldandó feladatokat és nehézségeket. Egy párkapcsolat léte és fennmaradása jócskán múlik azon is, hogy ezt a felek képesek-e együtt észlelni és megoldani, avagy inkább az történik, hogy az egyik félreáll, hogy a másik odaférjen, és csináljon valamit. Tari Annamária
  7. A házasság az ember legnagyobb erőpróbája, mert legnagyobb ellenségünk, saját magunk legyőzését követeli. Ne úgy menjetek hát a házasságba, mintha könnyû dolog várna rátok, hanem úgy, mint aki az élet legnagyobb feladatának, legnehezebb próbájának megoldására indul. Ehhez az első lépés: hogy ne önmagatokat szeressétek, hanem házastársatokat. Hogy olyan igazán, olyan önzetlenül szeressétek, mint ahogy az igazi anya szereti a gyermekét. Elfelejti önmagát, csak gyermeke jóvoltát, örömét, boldogságát tartva szeme előtt. Neki adva minden szépet és jót, és magának tartva minden terhet. Csak aki így szeret, szeret igazán és igazán boldog is csak az lehet, mert a boldogság nem a saját boldogságunkban van, hanem a társunk boldogságában. Bozzay Margit
  8. Néhány ember szerint a házasság kihívás. Szerintem inkább összeházasodni kihívás. Ha egyszer túl vagy rajta, a többi már semmi.
  9. A házasságnak nem kellemesnek, hanem boldognak kell lennie. Valami, amire vágysz. Aminek jó a részese lenni.
  10. Amitől csodás lesz a házasság, az a munka. De nem elég dolgozni; ügyesen kell végezni a munkát. Csak mert készek vagyunk megdolgozni a nagyszerû házasságért, még nem biztos, hogy rendelkezünk az ehhez szükséges készségekkel.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat