Ugrás a tartalomra
Az Édenből való kiûzetés bosszúálló, asszonyos rosszindulat; az Ember bukása, ahogy a Bibliában elbeszélik, inkább Isten bukása.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember, és nem Isten volt az, aki megteremtette az "eredendő bûn" fogalmát; mely szerint Éva evett az almából, és romlásba döntötte az emberiséget. Az egykor szent, életadó nő immár ellenséggé vált.
Dan Brown
-
A halál akarása Isten bosszúsága teremtményének nemsikerülte fölött. Ez az egyetlen, amiben az ember felülmúlja az Istent, mert Isten nem tudná önmagát megszüntetni, bármennyire akarná.
Leonyid Leonov
-
A bosszú egy indulatból fakadó tett; bosszú az igazságért.
Samuel Johnson
-
A nő hibái azért elitélendőbbek, mint a férfié, mert azok gyöngeségböl származnak, mig a férfié erőből.
-
Az Isten az asszonyt azért teremtette, hogy a férfit lecsitítsa és elrendezze. Mert a férfiember... . mind összevissza hányt. Nem lehet megmondani, micsoda. A férfiember olyan, mintha az Isten mindent összehordott volna bele, ami csak a keze ügyébe került.
-
Az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
Biblia
-
A férfiuralommal nem az a baj, hogy rosszul bánik a nőkkel, hanem az, hogy tönkreteszi az egész földi életet. Megrontja, és végül el is pusztítja.
Müller Péter
-
Az ember két fő bûne: a türelmetlenség és a hanyagság, minden egyéb ezekből ered. Türelmetlensége miatt ûzték ki a paradicsomból, és hanyagsága miatt nem tér vissza oda. De a legfőbb bûn talán mégis: a türelmetlenség. Türelmetlenségünkért ûztek ki bennünket, türelmetlenségünk miatt nem térhetünk vissza.
Franz Kafka
-
Az erény mindenekelőtt következmény. Embereim megromlása mindenekelőtt az embereket megvalósító ország romlása.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Az ember... egyszer olyannak mutatkozik, mintha az ős rossz sarjadéka lenne, másszor meg találni sem lehet nála nemesebbet és Istenhez hasonlatosabbat.
Mary Shelley