Ugrás a tartalomra
Az egyik barátnőm pszichoterapeuta. Õ úgy gondolja, akkor csalódnak egymásban a párok, ha elvárásokat támasztanak egymással szemben. Én nem értek egyet ezzel. (...) Nem arról van szó, hogy például gyémántos nyakláncot várnék, és egy doboz csokoládét kapok. Hanem arról, hogy kiállunk egymás mellett, támaszkodhatunk egymásra. Ennyit csak el lehet várni a másiktól egy kapcsolatban?
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian bonyolultabbak vagyunk, mint régen. Úgy érzem, hogy sokkal igényesebbek és óvatosabbak lettünk. A nőknek és a férfiaknak egyaránt egyre magasabbak az elvárásaik, ez pedig néha túl nagy nyomást jelent, mivel nem mindig van meg minden a partneredben, amit szeretnél. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és élvezni azt, hogy mindannyian másképp fejlődünk. Éppen ezért meg kell tanulni elfogadni azt, hogy a pároknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz.
Jennifer Aniston
-
Vigyáznunk kell, ha meg akarunk javítani egy szerintünk elromlott férfit. Az érzelmi törődésnek is vannak korlátai. Sokan szeretjük érzelmileg függővé tenni a férfit, azt gondolva, hogy akkor nem fog elhagyni minket. De azt is akarjuk egyben, hogy csakis támasztékként használjanak minket? Szívesebben leszünk a pszichiáterük és az anyjuk egy személyben, ahelyett, hogy a barátnőjük lennénk? Azt akarjuk, hogy a másik csak azért maradjon, mert szereti kiönteni nekünk a szívét? Ennyi kielégítene bárkit? Kötve hiszem.
-
Társra vágyunk, ez igaz. De azt soha ne akard, hogy valaki az egész világot jelentse neked. Még akkor sem, ha a házastársunk az... kell lennie másnak is. Nem csak a férjünknek, nem csak a gyerekeinknek. Fontos a család, az a legfontosabb. De nem lehet minden. Mert ha az, és a családi életünk mégsem alakul úgy, ahogy elvártuk... hát az egy óriási csalódás tud lenni. Már ha nincs semmi másunk azon kívül.
-
Reménykedni lehet. Elvárni valamit? Garantált csalódás.
-
Az egymásra való támaszkodás nem párkapcsolat. És azért nem párkapcsolat, mert a belső elégedetlenség egy rövid idő után mind a két félben fokozódik, és két fontos tényező feszül egymásnak. Egyfelől érzem, hogy a másik nem az igazi, de nem vállalom fel a megfelelő lépést, hogy ezen változtassak, mert a másik oldalon ott a bizonytalanságból származó borzasztó szeretetéhség. A vágy, hogy szeressen már végre valaki, és értsen meg, miközben érzem, hogy valami nem stimmel. Ezért mit csinálok? Benne maradok a kapcsolatban. Mert sokkal fontosabb az, hogy szeressenek, mint az, hogy hallgassak a megérzéseimre.
Csernus Imre
-
Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel, a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, s érzelmileg megfojtják. Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.
Adam J. Jackson
-
Nem léphet bele egy kapcsolatba úgy, hogy eleve csalódásra számít.
-
Ne várjuk se magunktól, se párunktól, hogy mindig ugyanaz maradjon, hanem fogadjuk el, hogy társunk bármelyik pillanatban meglephet minket, sőt mi magunk is meglephetjük magunkat azzal, hogy meg tudunk változni.
Jorge Bucay
-
Várunk a szerelemre. Elképzeljük az első csókunkat (...), az első "szeretlek"-et, de sosem képzeljük el az első csalódást. Talán azért, mert még elképzelni is túl fájdalmas. De ha úgy vesszük, igazán a szerelem fájdalma változtat meg minket.
-
Sokan gondolják azt, hogy az érzelmeik hirtelen megjelenése vagy fellángolása a másikban is ugyanolyan ütemben zajlik. Pedig ez nem így van. Mennyi fájdalomnak, csalódásnak és veszekedésnek az alapja ez a tempókülönbség! De hát a szerelmes ember türelmetlen, eszetlen, nem tud várni és kivárni, pláne elfogadni azt, hogy a másiknál lassabban zajlanak a dolgok.