Ugrás a tartalomra
Az egyik legfontosabb, amire az utazás megtanított: az ELÉG filozófiája. Elég az étel, amit kapok, elég jó nekem az ágy, ahol alszom, elég a ruha a hátizsákomban, és elég egy sampon, hogy tisztán tartsam magam. Ez felszabadító érzés.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon sok célom, tervem és vágyam volt, de sokszor megtörtént, hogy teljes erővel küzdöttem értük, és mégis minden másképp alakult. (...) Megtanultam bízni abban, hogy az előttem álló, még ismeretlen útszakasz az egész utazás legszebb része lehet. Hogy a következő útelágazásnál ismét vár egy lehetőség, amelyet megragadva megérthetem, hogy mi az, ami valóban fontos, és ami boldoggá teszi az életemet.
-
Szerettem volna, ha van egy zsákom, amiben benne van minden, ami ahhoz kell, hogy aludjak, ellakjak, egyek, főzzek, vagyis egy szabályos konyhát és hálószobát akartam a hátamon cipelni, és el akartam menni valahová, ahol tökéletesen egyedül vagyok, ahol belenézhetek az elmém ürességébe, ahol egyformán távol lehetek minden ideától.
Jack Kerouac
-
Az emberek szabadok. Ez a legnagyobb ajándék, amelyben részesültünk. A szabadságunk teszi lehetővé, hogy mássá váljunk, mint akik vagyunk. A szabadság azt jelenti, hogy álmodhatunk, az álmok pedig az életünk éltetői, még ha gyakran hosszú utazások meg egy-két pofon árán érjük is el őket.
-
Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz. És akkor azok a kis dolgok, amelyek addig természetesek voltak, (...) mérhetetlenül jobbak lesznek, mert már megtapasztaltad a hiányukat.
-
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra.
Nicholas Sparks
-
Csendben pihentem, és éreztem, ahogy a nyugalom magához ölel. Egyedül voltam, de nem magányosan. Akkor jöttem rá, hogy ez két különböző dolog. Az egyedüllét érzése valami hiányából fakad az életemben; azt jelentette, szükségem van valamire vagy valakire ahhoz, hogy teljes legyek.
-
Szeretem a hosszú utakat. Minden probléma, az a sok zaj, eltûnik. Nem kell mással törődnöm, csak azzal, ami előttem van. Talán ez a mai nap tanulsága, hogy megragadjam ezeket az egyszerû pillanatokat és jobban értékeljem őket. Nem marad sok belőlük. (...) Nem nehéz olyan dolgokat találni, amik boldoggá tesznek. Tudom, ez fájdalom, szenvedés, meg nehéz döntések, de nem hagyhatjátok, hogy a súlyuk megfojtsa az élet örömét. Azokat a dolgokat keressétek, amik kedvesek nektek. Feléjük tartsatok.
-
Az utazás kitûnő tapasztalás. Elménk szakadatlanul gyakorolja az ismeretlen és új dolgok fölfogását; és nincs jobb iskolája a csiszolt életnek, mint ha sok más létforma, hangulat és szokás képét idézzük s a természet ábráinak sokféleségét kóstolgatjuk.
Michel de Montaigne
-
Nyaralás alatt nem a szentség és az isteni jövőbe látás érzése tölt el bennünket, hanem valami még annál is nagyszerûbb - maga a lehetőség, hogy másként erezzünk, mint otthon. Olyan, mintha az, hogy a világ egy adott pontjára utaznánk, feljogosítana bennünket arra, hogy boldogabbnak és elevenebbnek érezzük magunkat.
-
Utazni annyi, mint kitenni magunkat a kísértésnek. Az utazás felszabadít: csak megyünk, sosem tudjuk, kivel találkozunk, mit csinálunk - hát ezért félek tőle.