Ugrás a tartalomra
Az egyik legfontosabb dolog, amit egy pár két tagja tesz egymásért, hogy kiegyensúlyozottan kínálnak dicséretet, kritikát, érdeklődést és kíváncsiságot a folyamatos párbeszéd során.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy párkapcsolatban mindkét félnek támogatnia kell a másikat; egymást kell felemelniük.
Taylor Swift
-
Attól igazán jó egy párkapcsolat, hogy az ember megosztja az élményeit a másikkal. Együtt élik át a pillanatot, ezzel végképp egymás életének részévé válnak.
-
Mit ad egyik ember a másiknak? Önmagát, önmaga legbecsesebbjét, az életét.
Erich Fromm
-
Miért ne lehetne úgy hogy kettőnkkel
nekünk legyen a legjobb
minden percünkkel fölkelteni a kíváncsiságot
a másikban és magunkban
két ember nem sok és nem is kevés
csodához és csalódáshoz épp elegendő.
-
Egy jó beszélgetésben az ember folyamatosan ad is, és kap is.
Szirtes Tamás
-
A párbeszéd a kíváncsisággal kezdődik, a tisztelettel a másik iránt.
Alföldi Róbert
-
A kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok egyik legfontosabb részeleme egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása.
Csernus Imre
-
Abból, hogy mennyi figyelmet szentel az ember a másiknak, látható, hogy mennyire tartja őt értékesnek. Aki azt állítja, hogy számára az állandó partnere a legfontosabb az életben, az osztatlan figyelemmel is forduljon felé.
Alfons Vansteenwegen
-
A hosszan tartó és jó párkapcsolat alapja, hogy mennyire tudom tiszteletben tartani és mennyire látom a másikat.
-
A nehéz időkben a legtöbb, amit egymásért tehetünk, az, ha nyitott füllel és szívvel meghallgatjuk a másikat, és tudjuk, hogy a kérdéseink ugyanolyan fontosak, mint a válaszaink.
Fred Rogers