Ugrás a tartalomra
Az éjszaka komoly dolog. Az éjszaka nem egyenlő a fény hiányával - valójában a nappal az, ami rövid időre megtöri a sötétséget.
Kapcsolódó idézetek
-
Az éjszaka valójában egy teljes napfogyatkozás,
amit nagyon közelről látunk,
és nincsen többes száma,
egyetlen éjszaka létezik,
az halad a Földön körbe-körbe.
Dékány Dávid
-
Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál.
John Cure
-
A fény nem azt jelzi, hogy nincs már többé éjszaka, de azt igen, hogy hajnalodik, és a sötétség legyőzhető.
-
Nyáron a nap hosszú, és mélyen az éjszakába nyúlik, de télen nem. Télen a nap rövid, mint egy futó szellő, kevés a fény, napközben is elszürkül és kialszik.
Aharon Appelfeld
-
A sötétség, az igazi sötétség nem a fény hiánya, hanem a belenyugvás, hogy sose tér vissza a fény. Pedig a fény mindig visszatér és megmutat ismerős dolgokat: az otthont, a családot, de megmutat még észre nem vett és új dolgokat is. Új lehetőségekre világít rá, és buzdít, hogy használjuk ki őket.
-
Éppen annyi nappal létezik, amennyi éjszaka, és az egyik éppolyan hosszú, mint a másik, évről évre. Még a boldog élet sem lehet híján némi sötétségnek, a "boldogság" szó is elveszítené jelentését, ha nem ellensúlyozná a szomorúság.
Carl Gustav Jung
-
Az álom nem az, amit alvás közben látsz. A valódi álom az, ami éjjel nem hagy aludni.
Avul Pakir Jainulabdeen Abdul Kalam
-
Az est sokban hasonlít a reggelhez, csakhogy a világítás más oldalról jő, miáltal az, mi reggel világos volt, este árnyékban áll, s hol akkor árnyékot láttunk, most napot keresünk. Ezt tapasztaljuk életünkben is.
Eötvös József
-
A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerûbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.
Böjte Csaba
-
Az éjszaka hozza a szorongást, nem semmisíti meg, s csak megváltoztatja gondjainkat. Mert alvás közben az álmatlan órák is éppolyan zavartak, mint a nappal. Az igazi nyugalom a helyes gondolkodásból bomlik ki.
Lucius Annaeus Seneca