Ugrás a tartalomra
Az éjszakában az embernek nincsen társa, a nagy téli sötétségben csak Isten előtt áll, kívül ûr és feketeség, a lelke elkezd nagy magánosságában reszketni és olyan gyáva lesz, mint a legutolsó sakál.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.
Albert Camus
-
Vannak közöttünk olyan emberek, akiknek inkább csak teher az élet. Egy fekete fátyol választja el őket a világtól. Határtalanul magányosak. Olyanok, mint az éjszaka kísértetei, akiknek nem jut az örömből, a szerelemből és semmiféle kellemes emberi érzésből, és még egymást sem tudják vigasztalni. Sötét napjaik üresen, szánalmasan, egyedüllétben telnek.
Susanna Clarke
-
A lelkem oly kihalt, üres,
mint éjjel a tükör.
Kosztolányi Dezső
-
Az ember rosszkedvû lesz az ilyen időben. Nincs más, csak a köd. Még a tekintet is megcsúszik, mert nincs mibe kapaszkodjék.
Robert Seethaler
-
Az ember sok mindent képes nélkülözni: az ennivalót, a vizet; de fény nélkül csak lekushad, és várja a halált, mintha a sötétség kiszívná minden életerejét.
Simun Vrocsek
-
Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég,
az arcomra álmos köd szitál;
Süket, sûrû csönd, némaság köszönt,
és senki nincs, ki fénylő jelet gyújtson az éjszakán.
-
Az éjszaka rossz tanácsadó egy kétségbeesett embernél.
-
Isten felé a szánalom visz. Sajnálom, hogy olyan egyedül van.
-
Az ember belemerül a teljes álomba. Mit csinál ezalatt a lélek? Magamagában él, mint a kormányos szélcsendben, mint a tükör éjjel, mint az a hárfa, amelyet senki sem érint; új izgatásra vár.
Jean Anthelme Brillat-Savarin
-
Nincs semmi kedvem egyedûl csodálni
a várakozásteljes alkonyat
mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
lesz-e még erőm emberek helyett
isteneknek mesélni kínomat.
Szabó Lőrinc