Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.

Wass Albert
🤲 Elfogadás 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában annak tartunk: a pénz, a haladás, a siker. Inkább azok az érzések és történetek számítanak, melyek utunk során a látásmódunkat színezik, így ezen keresztül a világot is, melyben élünk.
  2. Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való. Wass Albert
  3. Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett.
  4. Az életnek nem a siker a kulcsa, hanem az, hogy csináld a dolgodat, csinálj valamit, ami neked fontos és jó, amiben kiteljesedhetsz. Amiért érdemes! Schäffer Erzsébet
  5. Életünkben a nehezen elérhető dolgok, teljesítmények jelentik az igazi értéket. Határaink feszegetésével gazdagodhatunk igazi sikerélményekkel, ám a tét is itt a legnagyobb. A kudarcot és a sikert egy szempontból lehet csupán egyformán megélni: a továbbhaladás, a fejlődés kényszerében. Erőss Zsolt
  6. A boldogságunk azon része, ami nem velünk születik, főként a belső világunkon, és nem a külső körülményeinken múlik. Azaz, ha az öröm, az elégedettség, esetleg a boldogság a célod, a legfontosabb, amit tehetsz, a belső munka, nem az új autó vagy a nagyobb ház.
  7. Azt gondoljuk, hogy az élet a teljesítendő feladatokról, a szoros időbeosztásról és a sikerről szól. Sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a pénznek és az anyagi javaknak. (...) Ha meghalunk, a pénzünket vagy az anyagi javainkat nem tudjuk magunkkal vinni a mennyországba. Csak az emlékeket, és a szeretetet, amit földi életünk során gyûjtöttünk össze.
  8. Az egész világ a karriert, az anyagi sikereket tekinti kívánatosnak és mértékadónak. Az olyan "csekélységet", mint a boldog családi élet, csupán csak kellemes kiegészítőnek ismeri el, nem életcélnak.
  9. Dumálhatunk arról, hogy mi nem jó a világban vagy körülöttünk, de az kevés. A fontos az, hogy találjuk meg azt, hogy oké, akkor én ezzel mit tudok kezdeni, mit tehetek, és ha már tudom, hogy mit szeretnék, akkor meg lépjek, tegyek.
  10. Az élet nem szólhat csak a problémamegoldásról. Kell hogy legyenek dolgok, amelyek inspirálnak, megmozgatják a lelkedet. Elon Musk
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat