Ugrás a tartalomra
Az előttünk álló idő olyan, mint a jégen túli vidék. Találgathatunk, milyen, de sosem tudhatjuk biztosan. Kizárólag azt a pillanatot ismerjük, amelyben éppen vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy változó korszakban élünk. Se azt nem tudjuk pontosan, hogy mi volt, se azt, hogy mi van. Azt meg csak álmodjuk, hogy mi lesz.
-
Az idő is úgy fut, észrevétlenül, és mégis előttünk, az életünk előtt, percek, napok, évek - sohase tudhatjuk, mikor áll be a pillanat, amit úgy nevezünk: késő.
Szilvási Lajos
-
Az idő rejtély, még csak nem is dolog, és eddig még senki sem fejtette meg pontosan az idő feladványát. Így hát ha eltévedünk az időben, az olyan, mint eltévedni egy sivatagban, azzal az eltéréssel, hogy ezt a sivatagot nem láthatjuk, mert ez nem egy dolog.
-
A múltat magunk mögött hagytuk. Nem változtathatjuk meg, bármennyire szeretnénk is. Azt pedig nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap. Csak a jelent ismerhetjük, ezt a percet.
-
Az a tapasztalatunk az idővel kapcsolatban, hogy egyik pillanatról a másikra halad valamerre. Egy olyan jelenben élünk, amely folyamatosan araszol előre, a megtörtént események pedig múlttá, emlékekké válnak.
-
A múlt csak többé-kevésbé megbízhatatlan emlékképeinkben él, a jövőt tekintve csupán bizonytalan következtetéseket tehetünk, a jelen pedig a kettő határán örökké változó, elillanó pillanat.
Ponori Thewrewk Aurél
-
Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni.
Kollár Betti
-
Ugyanabban az időben élünk. Ugyanazon az ösvényen járunk. Valaki elöl, valaki hátul, de az ösvény ugyanaz. Az élet ugyanaz. A jövővel kapcsolatos álom is nagyon hasonló: a többség azt szeretné, hogy homályos, fényes és távoli legyen. (...) Sokan járunk ezen az ösvényen, és ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy egyszer mindannyian a végére érünk. Vajon szakadék vár ott ránk? Zöld rét? Újabb ösvény? Csak annyit tudunk, hogy fogalmunk sincs.
Linn Skaber
-
Soha nem lehet tudni, mi múlt el, a tegnap vagy a holnap. Csak egy biztos, a ma. És ez bármit hoz, jót vagy rosszat, mindig elmenőfélben van, (...) perceinek, pillanatainak élünk.
Lakatos Menyhért
-
A múlt bizonytalan. Olyan, mint egy film a régi időkből. Még csak azt sem veheted biztosra, hogy amire emlékszel, az tényleg megtörtént veled.