Ugrás a tartalomra
Az ember a saját elmúlására gondolva abba a vigaszba kapaszkodik, hogy legalább valami tovább fog élni, ami képvisel bennünket vagy sokat jelent számunkra, s valamiképpen megőrződünk benne, még ha ez nem több is, mint hogy tudjuk, vannak dolgok és emberek, akiket szeretünk, s azok túlélnek minket és még sokáig létezni fognak. Gyerekeink élete folytatódik, úgyhogy a miénk sem ér igazán véget: ez a szánalmas foszlány maradt meg az egyiptomiak halhatatlanságából a modern ember számára. Egyesek természetesen a maguk szelíd keresztény mennyországába kapaszkodnak vagy Allah ridegen orgiasztikus paradicsomába, de a legtöbb ember számára valami egyszerûbb van a tarsolyban: gyerekek, unokák, családi vállalat, egy élet munkája, vagy épp csak az ember mindennapi ügyeinek kellékei: a kocsma és az utca megmarad, a futballklub is megmarad, a kormány és az alkotmány és a régi rendszer is. Ha az embert nem hangolják le ezek az intézmények, amelyek szívtelenül zörögnek tovább, mennyei közönnyel szemlélve az egyes ember halálát, akkor, épp ellenkezőleg, bátorságot öntenek belé, és olyanná válnak, mint a fáraósírok falain lévő ételábrázolások.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek több mindent vélnek arról, hogy hova megy az élet.
Azt, hogy egy másik testbe bújva egy új lényként születik újra.
Vagy hogy elmegy egy másik helyre, mi nagyon szép és nagyon helyre,
hol csupa vidám dolog várja: az úgynevezett mennyországba.
Vagy hogy a földbe megy esetleg, miután elhagyta a testet,
és magából valamit átad a virágoknak és a fáknak.
Vagy hogy miután elmegy, ott van az élet fönt a csillagokban,
s mint csillogó kis égi láng, a csillagokból néz miránk.
Vagy hogy egy pici ott marad benn az életből az emberekben.
Mert az élet hiába ment el, emlékszik rá a többi ember,
az életből egy kis darab szívükbe zárva ott marad.
-
A rosszra mindig még rosszabb következik. Az ember azt hiszi, hogy már megtörtént a legrosszabb, hogy minden rémálma eggyé olvadt egy képtelen és mégis létező, valóságos borzadályban, és egyetlen vigasza, hogy rosszabb már nem érheti - ha netán volna is ilyen, az értelme megpattanna a láttán, és már nem fogná fel. De a rosszabb igenis bekövetkezik, az ember értelme nem pattan meg, és az élet megy tovább. Úgy lehet, tisztában vagyunk vele, hogy a világ nem tartogat számunkra több örömöt, hogy amit tettünk, mindörökre megfoszt a remélt haszontól, kívánhatjuk, hogy vajha mi haltunk volna meg a másik helyett - és az élet mégis megy tovább. Felismerjük, hogy a magunk felidézte pokol mélyére süllyedtünk, és mégis élünk tovább, egyik napról a másikra - mert mást nem tehetünk.
Stephen King
-
A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött.
Réczey Kata
-
Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Õket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserû véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltûnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben.
Yuval Noah Harari
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerûen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínûséggel az lesz.
Darren Shan
-
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem.
David Attenborough
-
Ahogy az ablakon át kinézek, látom, amint az emberek vígan jönnek-mennek az utcákon. Nevetnek, nyaralnak, élik az életet. (...) Így lesz akkor is, ha majd én halok meg egyszer. Az ég nem szakad le, a Föld forog tovább. Születünk és elmúlunk észrevétlenül.
-
Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a veszteség, bármennyire fontos az, amit elraboltak tőlünk - egyenesen kitépték a kezünkből -, még ha emiatt teljesen megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg, akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket. Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött hagyjuk. Ismételgetjük - sokszor egész ügyesen - a mindennapok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség érzését hagyjuk hátra.
Murakami Haruki
-
Az ember túl sok energiát pazarol arra, hogy elhitesse magával: az élet után is élni fog. De miként élvezhetnénk a Paradicsom gyönyörûségeit, vagy miként szenvedhetnénk a Pokolban, ha már nincs testünk, és nem gondolkodunk? Ha elkárhozom, mim fog égni? És miként tudhatnám, hogy égek, ha a koponyám üres? A semmit sokkal könnyebb elfogadni: születésünk előtt sem léteztünk, miért léteznénk a halálunk után?
Robert Merle