Darren Shan

A múlt soha nem hal meg igazán és temetődik el.

A férfiak szeretnek keménykedni, csakhogy egy férfi soha nem tud igazán lóvá tenni egy nőt, még akkor sem, ha száz évig él.

A szeretteink nem hagynak el minket. Egyszerûen csak eltûnnek a szemünk elől egy időre, de várnak ránk... az árnyékok között.

Amikor nincs racionális válasz, el kell fogadnunk a tébolyultat.

Ijesztő, hogy a múlt milyen gyorsan utol tud érni.

Mindnyájunknak megvannak a magunk sötét titkai, amelyeket el akarunk rejteni a nagyvilág elől.

A legcsekélyebb meghátrálás is erőt ad az ellenségnek, és senki sem tudhatja, hogy milyen kevés elég a kényes egyensúly felborulásához.

A világ tele van aljas, szívtelen szarháziakkal! Fontos, hogy elszámoltassuk őket. De sose felejtsétek el, lehet, hogy ti magatok is lehettek olykor aljasok, szívtelenek. Úgyhogy mindenekelőtt mindig magatokkal számoljatok el!

A világ mindnyájunkat meggyötör valamilyen módon, de magunknak is könnyen árthatunk. Ha követed a sorsodat, jó esélyed van rá, hogy megismerd az igaz boldogságot. Ha viszont elrejtőzöl előle, sohasem leszel elégedett az életeddel.

A legtöbb ember életében eljön egyszer az idő, amikor elhatalmasodik rajta a félelem. Ettől azonban nem válik gyávává. Azok a gyávák, akik semmit sem tesznek, amikor a félelem pusztulással fenyegeti őket. Amikor a szükség úgy hozza, szembe kell nézned a félelemmel. Ha így teszel, megeshet, hogy nem éled túl, de ha meghalsz, legalább nem gyáván távozol a másvilágra.

Nem élhetünk örökké a múltban, nem válhatunk az emlékeink rabszolgáivá.

Ne higgy a meséknek! Minden sztori, amely úgy végződik, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak", ökörség. Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés. Az élet mindig odébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új erőpróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla van benned, a történet pereg tovább.

Ki a hős, ha nem az, aki lemond mindenről egy másik ember javára?

Az iskola a tanításnak azzal a céllal kiépített zsarnoki rendszere, hogy elpusztítsa a szellemiséget, és megölje a kreativitást.

Hogy milyen lesz a jövő? Ez itt a nagy kérdés. (...) Mi van akkor, ha elunom? Amikor már mindent megtettem, és meghódítottam mindent, akkor mi marad? Miben leli örömét az, aki örökké él, egy olyan világban, amelyik már nem tud több meglepetéssel szolgálni neki?

Az erős emberek meghalnak, és örökségük szétfoszlik. Végül minden darabjaira hullik, és csak az emlékek maradnak. Mindig is a halál volt a királyságok és a birodalmak ellensúlyozója. Mindig ez szorította korlátok közé a nagy emberek befolyását.

Ez a baj, ha piszkálod a valóság szálait - meglátod a szövet részleteit, aztán a végtelen szálak útvesztőjében fuldokolni kezdesz, és egyikben sem vagy képes megbízni vagy megkapaszkodni.

Egy igazi álmodozónak fel kell készülnie arra, hogy minden áldozatot meghozzon az álmaiért. Még ha ez azt is jelenti, hogy fel kell áldozza önmagát.

A filmek világában biztonságban van az ember. Azok nem tudják bántani. Nem úgy, mint a valóság.

Mindenkinek szüksége van a nevetésre. A nevetést szörnyen alábecsülik. Először is, tisztítja a tüdőt. (...) Nézd csak meg a statisztikákat - a legtöbb rákbeteg olyan ember, aki ritkán nevet. A nevetés jót tesz az egészségnek. Plusz segíti a vérkeringést. Ezért nem kapnak a bohócok szívrohamot.