Ugrás a tartalomra
Az ember bûne sok ezer éve az égbe kiált, de az Isten nem hallja, betömte fülét mézédes viasszal. Nem kíváncsi ránk. A Teremtő úgy döntött, türelmesen kivárja, amíg a teremtmény kinyírja önmagát. Ki tehet minderről? - picsog mindeközben könnyezve az ember, miután tarkón lőtt néhány csecsemőt, aztán maga felé fordítja a pisztolyt, halántékának nyomja a húvös csövet, és őszintén reméljük, van még töltény a tárban. Ki tehet minderről? - picsog könnyezve az ember, de végül sosem húzza meg a ravaszt, túl gyáva meghozni az egyetlen racionális végső döntést. Inkább máshol találja meg kérdésére a választ. Nem is egy választ talál, rögvest többet. Sőt, sokat. Például tehet erről az Isten, aki nem védi meg az embert önmagától.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember mély sebet ejt a természeten. Az isteni alkotáson ott látható az emberi munka okozta arcseb. Úgy látszik, az embernek az a küldetése, hogy elvégezzen bizonyos dolgokat. A teremtést kisajátítja az emberiség számára. Ez a szerepe. Elég merész hozzá, majdnem azt mondhatnók: eléggé istentelen. Az együttmûködés néha sértő. A tiszavirág éltû, örökké haldokló ember kikezd a végtelennel. A természet árapályával, az egymáshoz kívánkozó elemekkel, a környező jelenségekkel, a mélységben áradó hatalmas erőkkel az ember szembeállítja a maga ostromzárát. Õ is elmondja a maga ne tovább!-ját.
Victor Hugo
-
Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejûek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.
Joseph Murphy
-
Ha egy bûn büntetlenül marad, a világ kizökken. Ha a bosszú elmarad, az egek szégyenkezve néznek le ránk. Nekünk is meg kell halnunk, hogy a bosszú köre bezáruljon. Így adunk hírt a bátorságunkról, hogy a világ megtudja, hogy kik voltunk és mit tettünk. (...) Egyikünk sem tudja, hogy meddig fog élni, mikor jön el az ő ideje. De hamarosan csak ennyi marad rövid életünkből, a büszkeség, mit gyerekeink éreznek, mikor kiejtik nevünket.
-
Nagy rejtély ez az egész élet. Az ember sose tudja, hogy mit is akar igazán, mert nincsen hozzá elég esze. Csak azt tudhatná, hogy a szíve mit akar, azt meg nem akarja tudni. Jobb is. Jobb, ha nem kutakszik, hogy mi van a szívében. Mert nincsen olyan teremtmény, akinek az van a szívében, amire a Jóisten megteremtette. A legkisebb bogárkában is benne lakik az aljasság, de amikor az embert teremtette az Isten, maga az ördög tartotta neki a gyertyát. Az ember az mindenre képes.
Cormac McCarthy
-
Eszembe jutott, talán Isten elaggott már, elvesztette emlékezetét, s nem tudja, miért is teremtette az embert a földre. Önfejû lett és szeszélyes. Megőrizte fölöttünk hatalmát, de többé már nem vonzódunk hozzá. És hol az ő fia, akinek meg kellett volna váltania minket? Talán Isten terve nem is annyira rejtélyes és érthetetlen számunkra: egyszerûen csak gonosz? Talán mindannyian, akármik vagyunk és akárhogy élünk, eleve elkárhoztunk? Hát nincs értelme az életnek?
Michael John Moorcock
-
Ilyen az ember, nem az ő hibája, a Jóisten teremti ilyenre vagy olyanra az embereket, az ember nem sokat tehet erről.
Cserna-Szabó András
-
Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját!
Woody Allen
-
Az ember általában türelmetlen gyermekként kérdezgeti a sorsot, mit akar vele, s önnön lármájától nem hallja a választ, pedig nemcsak szavak, hanem a körülmények, az események alakulása és iránya is kiáltozzák szüntelenül.
Szepes Mária
-
A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerûbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri. A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel. Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel?
Alföldi Róbert
-
Ha az embernek hatalmában áll rosszat cselekedni vagy megsérteni istent, akkor kénytelenek vagyunk ebből azt a következtetést levonni, hogy istent saját akaratából sértik meg; hogy a teremtő isten döntése alapján viszi véghez az ember a rosszat: máskülönben az ember olyan okozat lenne, amely ellenkezik a létét előidéző okkal.
Jean Meslier