Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember hazudhat magának egy ideig, de a végén csak sokkal nagyobb lesz a szívás, ha kiderül. Márpedig kiderül, mert az igazságnak ez a titka. De addig is lehet átlátszóan boldognak lenni.

Istók Anna
🎖️ Katonatiszt 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az igazság néha valami, amit az ember önmaga előtt is titokban tart, mert hazugságban élni könnyebb. Adam Silvera
  2. A boldogság az, tudják, amikor sugárzik az emberről az érzés: hogy jól van. A boldogság üt. De ez a hosszú folyamat, amíg a titokból, az elhallgatásból őszinteség lesz, és lassan szembenézek mindazzal, ami fáj. Ez aztán hatással lesz az egész életemre, és akkor eljön az az időszak, amikor nem csak látszatember leszek, hanem hiszek majd önmagamban, tehát lesz önbizalmam. Vagyis a boldogságukat kockáztatják mindazok, akik az elhallgatást választják. Csernus Imre
  3. Azt mindig elfelejtjük, hogy milyen jó érzés, ha egyszer végre kiderülnek a titkaink. Akár jó, akár rossz, de legalább kiderül, ha tetszik, ha nem, és ha a titkod egyszer kiderül, már nem kell többé mögé bújnod. Az a baj a titkokkal, hogy mikor uralni véled őket, elszabadulnak.
  4. Az ember önmagáról rengeteg mindent elárul úgy, hogy nem is tudja, mit mond. Minél okosabb valaki, annál fejlettebb álarcokat használ, ha nincs meg benne a belső béke. De ezek az álarcok láthatóak, olvasható a mögöttük megbúvó nyomor! Minél inkább takarózik valaki, annál átlátszóbb. Csernus Imre
  5. Nem mindig könnyû kimondani, ami a szívedet nyomja. Néha rá kell, hogy kényszerítsenek. Néha jobb, ha megtartod magadnak a dolgokat. (...) Még akkor is, ha minden porcikád el akarja mondani az igazat. Szóval befogod a szád... megtartod a titkod... és más módon próbálsz boldog lenni.
  6. Az őszinteség akkor is jobb, ha fáj: ha a fájdalom elmúlik, a tapasztalattal csak több leszel. A hazugság kényelme viszont önmarcangolást és kétségeket teremt.
  7. A világ értelmetlen esemény - és trágyahordalék. De boldogság mégiscsak van. Kell hogy legyen valamiféle beteljesülés, a siker, a gyönyör ritka pillanata, amikor hinni merünk a hazugságainkban is. A boldog ember mint szépséget nyújthatja át saját magát. A boldogságban rejlik a nagy titok. A lényeg, ami után mindenki töri magát.
  8. Az ember leélheti úgy az életét, hogy sosem fedi fel a valós énjét, de mindig lesznek olyan pillanatok, amikor ha csak egy pillanatra is, de kiderül az igazság. David Liss
  9. A boldogság titka nem önmagunk megtalálása. Hiszen mi is az tulajdonképpen? Mindenkinek több énje van. Nem, a boldogság titka az, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb hazugságot. Matt Haig
  10. Meglátni valaki valódi színeit nem mindig egyszerû. Néha be kell nézni a férfias külső mögé, hogy megleljük a törékeny egyént. Nem az ékszer csillogása árulkodik arról, hogy hamisítvány-e. Az igazságnak ki kell lépnie az árnyékból, hogy láthassuk a mosoly szépségét. Igen, mindenki elrejti valódi természetét előlünk, és sajnos csak akkor jövünk erre rá, amikor már túl késő.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat