Ugrás a tartalomra
Az ember legtöbbször megbánja az elhamarkodott, hirtelen felindulásból meghozott döntéseit.
Kapcsolódó idézetek
-
Az elhamarkodott ítéletet hamar megbánja az ember.
-
A megbánás gyakran a döntés hiányából születik.
-
Néhanapján még a legjobbak is hoznak elhamarkodott döntéseket. Rossz döntéseket. Döntéseket, amikről tudjuk, hogy megbánjuk őket abban a pillanatban, abban a percben, vagy legkésőbb, mikor eljön a másnap reggel. Vagyis hát nem igazán bánjuk meg, mert legalább akkor, abban a percben megpróbáltuk, de mégis valami legbelül arra sarkal, hogy őrültséget csináljunk. Valamit, amiről tudjuk, hogy úgyis megfordul, és a visszájára sül el és mégis, csak azért is megtesszük.
-
Az ember azt bánja inkább, amit elmulasztott megtenni, és nem azt, amit megtett.
-
Az ember elsősorban a saját bukásaiból, csalódásaiból tanulja a legtöbbet. Ettől még persze hajlamos vagyok ugyanazokat a hibákat többször elkövetni.
-
Hamar megbánja ki elsietve ítél.
-
Sokszor az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor nem ismeri el, hogy tévedett, és megy még tovább, és hajszolja.
Gáspár László
-
Az ember néha már csak azért kapaszkodik a hibáiba, mert sok időbe telt elkövetni őket.
Stephenie Meyer
-
Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy visszatérnek a régi boldogságuk színhelyére, és ezzel sikerül elrontani a legszebb emlékeket.
-
Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, és tovább megy.
Winston Churchill