Ugrás a tartalomra
Az ember nem hozhat ítéletet sem önmaga, sem mások fölött. Mert nincsen abban a helyzetben, hogy az igazságot áttekinthetné. Az igazságot rá kell bízni Istenre. Aki tudja, mi az igazság, s aki nem büntetni, de gyógyítani akar.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazság nem attól igazság, hogy azt valaki ilyennek vagy olyannak gondolja. Az igazság az ember ítéletétől független. Csak van.
-
Õ nem büntet és nem áll bosszút, nem ítélkezik. Az Isten dolga a büntetés, az ember csak könyörületes lehet.
Rejtő Jenő
-
Senkinek nincs joga ítélkezni a másik fölött. Az ember maga ítéli meg magát a tetteivel. Ha valaki elveszi a másik életét, főleg, ha ártatlanét, büntetésből ő is elveszti az élethez való jogát. A gyilkosság így lesz öngyilkossággá, a természet törvényei szerint. Nevezzék bár sorsnak, vagy Isten kezének, a rosszakat végül megítélik, olyan érzékfölötti, természetfölötti módon, amelyet a halandó nem érthet és soha nem is fog érteni. Az igazságtalanság azonban sohasem marad büntetlen, azon egyszerû tény miatt, hogy minden ember meghal. És gyakran úgy halunk meg, ahogyan éltünk.
-
Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
-
Nincs igazság. Az igazság emberek által gyártott fogalom, egy idegen test az univerzumban. Nem létezik elvont igazság. De törvény létezik. A különbségnek nyilvánvalónak kéne lennie.
Peter Soyer Beagle
-
Fogalmam sincs, miben kellene hinnem. Isten túl elvont fogalom számomra, a krisztusi tanítások pedig nem mûködnek az életben. (...) Ha meg kellene fogalmaznom önmagam számára a hitet, csak annyit tudok, hogy nem akarok feleslegesen bántani másokat. Hogy nem akarok ítélkezni mások felett. Hogy el kell fogadnunk minden embert, minden bûnt. Hogy el lehet fogadni minden embert, minden bûnt.
Istók Anna
-
Mindenkinek az életében van fájdalom és igazságtalanság. Egyeseknek sokkal több nehézség jut, mint másoknak. Úgy tûnhet, nincs kiút, nincs remény, és egyedül vagy. Hogy állítjuk vissza az igazságot egy olyan világban, ami mélyen igazságtalan? Mitévők legyünk egy olyan helyzetben, ahol nem tudjuk, mit tegyünk? Nincs könnyû válasz. A büntetés nem válasz. A feladás sem válasz. Saját válaszokat kell találnunk. Ez úgy tûnhet, meghaladja erőnket, de a legfontosabb, hogy megpróbáljuk.
-
Ha valakire rá akarod erőltetni az igazad, valószínûleg nincs is igazad. Az igazságot nem kell erőltetni, saját ereje van.
Sándor Alexandra Valéria
-
Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk.
Teller Ede
-
Az életet és az igazságot nem lehet egymástól elválasztani, mert ugyanegy dolognak két oldala. Csak az lehet igazság, ami egy egyetemes életből származott, és csak az az igazi élet, amely az Isten gondolatának igazságát követi.