Ugrás a tartalomra
Az ember úgy is élheti az életét, hogy folyamatosan elszalasztja a pillanatokat. A saját kis buborékunkban elvágjuk magunkat azoktól az apró szépségektől és örömöktől, amelyekért érdemes élni. Ha nem figyelünk oda, akkor a testünk és az elménk egymásnak ugrik. Ördögi körbe hajszolja egymást: a negatív gondolatok a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, a stressztől pedig az agyunk hiperérzékeny lesz a veszélyre, ami fokozza a stresszt, ettől még negatívabban gondolkozunk, és így tovább.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életünk napról napra gyorsul, és ha valaki képtelen megbirkózni ezzel a gyorsulással, akkor azt fogja érezni, hogy valami rettenetesen félrecsúszott körülötte a világban. Ráadásul, ha nem tudja, miből ered ez az érzés, bele is betegedhet.
-
Az életünk negatív, pozitív vagy semleges élmények sora. Ha túl sok mínuszom van, egyszerre csak elkezdem elvárni, valahogy belém idegződik, hogy a következő is biztosan negatív élmény lesz. Persze, ez nem így van, mert minden pillanat más pillanat, de az organizmus mégis elkezdi elvárni, hogy ami megtörtént, az újra jön.
Feldmár András
-
Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a gondolataink: hol pozitívak, hol negatívak. S bár az emberi természet része, hogy szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hagyni, hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket, mert a gondolatok jönnek-mennek, akár a vendégek vagy az érdekbarátok. Alig érkeznek meg, máris elhagyhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük, végül úgyis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket - és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak.
Cecelia Ahern
-
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.
Marcus Aurelius
-
A tudatunkban több egymással versengő rendszer létezik. Versengenek egymással a pozitív és negatív gondolatok, a pozitív és negatív énképek és érzelmek, és a közelítésre vagy távolságtartásra ösztönző késztetések. A pozitív és negatív rendszerek az agy különböző területein szabályozódnak, és az életünk során egymástól eltérően fejlődnek tovább. Ha hagyjuk, hogy a negatív énkép és a pesszimista gondolatok határozzák meg az életünket, akkor folyamatosan azokat az agyterületeket erősítjük, amelyek ezeket a rendszereket aktiválják. Ezzel szemben ha a pozitív gondolatokra, a kedvességre, a megbecsülésre, és a magunk és mások iránti együttérzésre koncentrálunk, akkor az ezeknek megfelelő agyterületek fognak fejlődni.
-
A boldogság az élet apróságaiból nyerhető. Nyüzsög körülöttünk. Annyit kapunk belőle, hogy minden egyes pillanatban akár duplán, akár többszörösen kiélvezhetnénk, de pechünkre valamilyen buta gondolat folyton eltereli a figyelmünket erről. Az ember hajlamos a problémáit előrébb valóként kezelni a boldogságánál.
Lakatos Levente
-
Ez a lét talánya. Mikor lépjünk tovább, és mikor maradjunk. Ha túlságosan sokáig időzünk, álmaink vagy valaki más álmának foglyaivá válunk. Ha túlságosan gyorsan haladunk, soha meg nem állva élünk, mindenből kimaradunk, az egész életünk összemosódik tetteinkben. A jó élet pillanatokból épül meg - olyan alkalmakból, amikor hátralépve szemlélődünk, és valóban látunk. Látjuk az álmot és az álmodót.
Mark Lawrence
-
Hagyjuk, hogy a hétköznapi aggodalmak eluralják a lelkünket, s nem vesszük észre, hogy még a legnagyobb bajban is felvillan gyakran a fény. Elfelejtünk szeretni, elfelejtünk jónak lenni. Elfelejtünk örülni magának az életnek. Utólag jövünk rá, amikor már késő, hogy nem arra figyeltünk, amire kellett volna.
Müller Péter
-
Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?
Lucius Annaeus Seneca
-
Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, könnyen negatív gondolati spirálba kerülhetünk. Ez egy elkerülő tudatállapot, amikor nem tetszik a helyzet, és azt akarjuk, hogy másképp legyen. (...) Nem könnyû elengedni valamit, amiről úgy érezzük, hogy boldogtalanná tesz bennünket, de lehetséges - tulajdonképpen mi "tartjuk életben" a szenvedést gondolatainkkal és cselekedeteinkkel.