Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a gondolataink: hol pozitívak, hol negatívak. S bár az emberi természet része, hogy szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hagyni, hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket, mert a gondolatok jönnek-mennek, akár a vendégek vagy az érdekbarátok. Alig érkeznek meg, máris elhagyhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük, végül úgyis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket - és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak.

Cecelia Ahern
🤝 Csapatmunka 📏 Fegyelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerûen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
  2. Ami (...) történt, elgondolkodtat... az életről, barátokról, időről, a pillanatokról, amiket szeretnénk megtartani és azokról, amiket jó lenne megváltoztatni, de nem tudjuk, mert elmúltak. Így csak annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a következő pillanatot elmúlni, mert az talán az utolsó alkalom, hogy a dolgokat abból, ahogy most vannak, olyanná tegyük, amilyennek szeretnénk őket.
  3. Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész? Lucius Annaeus Seneca
  4. Lehetőségünk van függetleníteni magunkat a gondolatainktól, hiszen a gondolatok jönnek és mennek. Így megszabadulhatunk attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk a gondolatainknak.
  5. Minden gondolat számít, ne vesztegesd tehát értékes gondolataidat. Valamennyi pozitív gondolat jót hoz az életedbe, a negatívak ezzel szemben távol tartják, eltaszítják a jót. Louise L. Hay
  6. Vannak nagy pillanatok, olyanok, amik időről-időre megtörténnek, keringenek mindannyiunk élete körül, és csak arra várnak, hogy bekopogtassanak, hogy jöjjenek. Hatalmas erő van bennük, az viszont, hogy mit hogyan alakítanak, nagyban függ attól, hogy akarsz vagy nem. Akarsz élni, vagy csak éldegélsz. Mert bizony bekövetkeznek ők, csak épp az a nem mindegy, hogy a nagy változás előre visz, vagy összerombol mindent körülötted. Oravecz Nóra
  7. Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni. Pál Ferenc
  8. Az élet törékeny, amint az öröm is. Minden pillanat elmúlik, soha vissza nem hozható. A fogyó idő teszi értékessé perceinket.
  9. Nem a leélt éveink száma az, ami számít. Életünk csupán pillanatok sorozata, sosem tudjuk, mikor és hol történnek majd velünk, de mindörökké velünk maradnak, a lelkünkbe ivódva.
  10. Az élet rövid. Mindig veszítünk, ha lényeges dolgokat halasztunk el. A hátramaradó évek vagy órák olyanok nekünk, mint egy értékes anyag, amely könnyedén porlad, és észrevétlenül szét tud morzsolódni. Felbecsülhetetlen értéke ellenére az idő nem tudja megvédeni magát: olyan, mint egy gyerek, akit bármilyen járókelő el tud csalogatni. Matthieu Ricard
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat