Ugrás a tartalomra
Az emberek a szeretet miatt élnek; az önimádat - a halál kezdete, Isten és az emberek szeretete - az élet kezdete.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet - útjában áll a halálnak. A szeretet az élet. Mindent, mindent, amit csak értek, azért értem, azért létezik, mert szeretek. Mindent csakis ez fûz össze. A szeretet az Isten; meghalni annyit jelent, mint nekem, a szeretet egy részecskéjének, visszatérni a közös örök forráshoz.
Lev Tolsztoj
-
A szeretet örökké él, nincs kezdete, nincs vége... a szeretet révén ismeri meg az ember az Istent és emelkedik fel az égig.
Liviu Rebreanu
-
A halottak az ítéletekből, az élők a szeretetből élnek.
Elias Canetti
-
Az égiek azért helyezték önmagunk szeretetét minden más fölé, hogy az ember minden csapás ellenére élni akarjon. Ha önmagunk szeretete csorbát szenved, más szeretetnek sincs helye, és ha önmagunk szeretete túlságosan is megsérül, az ember inkább a halált választja, márpedig ez az égi törvények ellen való.
Pearl Sydenstricker Buck
-
A szeretet és a szerelem is a másik döntésének a tiszteletben tartásával kezdődik, és azzal is fejeződik be. Vagy legalábbis azzal kellene befejeződnie! Ha folyton visszasírják azt, akit elveszítettek, akkor az már nem szeretet, hanem önsajnálat. Önzés. Egoizmus.
Csernus Imre
-
Elég nekem a szeretet, mert a szeretet egyformán magába öleli az embereket és az Istent, az életet és a halált. A nagy szeretet itt van, ebben a kis szobában... minden pillanatban belélegzem... bennem van, meg a külső világban, a mindenség egész végtelenjében... aki ezt nem érzi, az nem él igazán; aki érzi, az örökkévalóságban él... az ember, szeretettel a lelkében, átlépheti a halál küszöbét, mert a szeretet odaát is uralkodik, mindenütt, valamennyi létező és nemlétező világban.
Liviu Rebreanu
-
Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
Márai Sándor
-
A szeretet önmagunkon kezdődik.
-
A szeretet nem a legfontosabb oka a mi életünknek. A szeretet következmény, és nem ok. A szeretet oka, hogy felismerhessem az istenit magamban, a szellemiség kezdetét. Ez a felismerés szeretetet követel, és szeretetet teremt.
Lev Tolsztoj
-
Ez a hitünk ellentmondása: az öröm a bánatból fakad, és a halálból élet születik. A gyász pedig az út, amely egyikből a másikba vezet.
Walter Wangerin