Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberek csak azért tartanak otthon négylábú kedvenceket, mert azt az érzést, amelyet szeretetnek neveznek, nem tudják máshogyan megélni.

🕊️ Diplomata 🪞 Önértékelés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Miért akarunk örökké élni? Mert szeretnénk még egy napot együtt tölteni azzal, akit szeretünk. Mert szeretnénk még együtt lenni azzal az emberrel, aki megérdemli a szeretetünket, és aki úgy szeret minket, ahogy szerintünk megérdemeljük. Mert élni nem más, mint szeretni. Még ha csak egy háziállatot - például egy kutyát - szeretünk is, az is elegendő lehet, hogy igazolja egy ember életét. Ha ez a szeretetszál nem fûzné az élethez, okafogyottá válna a létezése. Paulo Coelho
  2. Milyen intenzív dolog ez - az emberek azon vágya, hogy szeressék őket. Ez az egyik legalapvetőbb érzés, ami a szociális állatokat szociálissá teszi.
  3. Egyes emberek nem csupán megszokásból, a szokások miatt, vagy azért élik le egymás mellett az életüket, mert félnek a változástól, hanem azért, mert szeretik egymást. Talán a szerelemnek is vannak szakaszai. Nora Roberts
  4. A szeretet olyan érzelem, amelyben alapvetően különbözünk az állatvilágtól. Mi talán úgy érezzük, hogy egy kutya "szereti" a gazdáját, de ez egészen másfajta "szeretet", mint amit az emberi szereteten értünk, mivel egészen másfajta agyterületekhez kapcsolódik. Egy kutyába a gazdája iránti érzések biológiailag bele vannak kódolva. Mérő László
  5. Rengeteg embernek van ilyen kapcsolata. Társas kapcsolata. Kötődése. Más lényekhez, a háziállatainkhoz. Gyûlölöm háziállatnak nevezni őket. Tudod, miről beszélek: azokról a lényekről, akikkel megosztjuk az életünket. Keanu Reeves
  6. Az állattartók jobb egészségnek örvendenek, és tovább élnek. A szeretet kifejezése mindig boldogabbá és egészségesebbé tesz.
  7. A kutyák azért teszik, amit tesznek, hogy örömet okozzanak nekünk vagy megvédjenek bennünket. Mást nem tudnak. És mi ugyanezzel tartozunk nekik. Robert Crais
  8. A kutyám (...) csak arra vágyik, hogy szeressék csak arra vágyik, hogy szerethessen úgy örül nekem, mintha megérdemelném, hogy élek Jón Kalman Stefánsson
  9. Az embereknek szükségük van szeretetre, amikor fájdalom veszi körül őket.
  10. Az emberek azt mondják, szeretnek, de valójában azt szeretik, ahogyan a másik szeretetétől érzik saját magukat.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat