Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberek élnek, lélegeznek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyeljünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk.

Kosztolányi Dezső
🔮 Jövőkép 💰 Pénzügyi szabadság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Attól a perctől, hogy megtanul beszélni, a haláláig hány szót mond egy átlagos ember? Mármint beszélünk és beszélünk, megtöltjük az ózont, titkon remélve, hogy a kimondottak között mondtunk valamit, amire megéri emlékezni. Mélyen belül tudjuk az igazat. A legtöbb, amit mondunk, szemét.
  2. Mi, emberi lények érzéseinkből és gondolatainkból élünk. Kicseréljük őket egymással, ha egyazon helyen és egyazon időben vagyunk, beszélünk egymással, egymás szemébe nézünk, megérintjük egymást. Ezek hálója táplál bennünket, sőt mi magunk vagyunk a találkozásoknak és a cseréknek ez a hálója. Carlo Rovelli
  3. Az embernek sokféle nyelve van: az egyiken a gyerekeivel beszél, egy másikon a szerelmesek társalognak... és van egy olyan is, amelyen magunkkal beszélgetünk, belső dialógust folytatunk. Az utcán, munka közben, utazás alatt mindig más-más nyelvek szólnak, nem csak a szavak változnak ilyenkor, hanem valami más is. Az ember még reggel és este sem beszél egyformán. Szvetlana Alekszijevics
  4. Hogy éljünk és élni hagyjunk, hogy az embert megillető tiszteletet, jóakaratot, a belé vetett hitet kinyilváníthassuk, annak érdekében szükséges embernek emberrel beszélnie. Albert Camus
  5. Kommunikáció - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.
  6. Az embert a beszéd különbözteti meg az állatoktól. A beszéd, illetve a nyelv teremti meg a szabad akarat és cselekvés lehetőségét, általa fejezhetjük ki vágyainkat, és fogadhatjuk vagy utasíthatjuk el mások akaratát.
  7. Az ember megszületik és él - ennyi a bizonyosság. Néha úgy érzi, hogy valamilyen erő hordozza, néha, hogy elhagyja. Létének alapjait nem ismeri. Életének valószínûleg csak annyi az értelme és feladata, hogy némi fényt gyújtson a létezés sötétségében, fényt - akármilyen picit is - vigyen a kapcsolataiba, s egy kis melegséget. Popper Péter
  8. Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet. Ez a tapasztalás az időben történik, így végső soron az idő a legszûkösebb erőforrásunk. (...) Épp ezért a leglényegesebb döntéseink közé tartozik, hogy mire szánjuk és mire szenteljük az időnket. Csíkszentmihályi Mihály
  9. A nyelv a leginkább testközeli mûvészi eszköz. Szó szerint a szánkban hordjuk, hiszen a nyelvünkkel öntjük szavakba a nyelvünk hangjait. Amikor írunk, a kezünkkel formáljuk a mondatokat. Ha felolvassuk, amit leírtunk, a szavakat a szemünkön át fogadjuk be, a szánkon át lépnek ki, majd a fülünkön keresztül térnek vissza hozzánk. A szavak a test érzékein érlelődnek, mielőtt az elmében értelmet nyernek. Nem is állhatnak össze a fejünkben, amíg a testünkben nem találtak értelmet. Wendell Berry
  10. Ahhoz, hogy egy ember és egy szó egymásra találjon, szükség van valamilyen alkalomra. Hogy mit értek ezen? Egy ember az élete során rengeteg szóval találkozik, és míg vannak szavak, amelyeket az első pillanatban megért, sok olyan is akad, amelyek bár végigkísérik az egész életét, nehezen fedik fel valódi jelentésüket. Jü Hua
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat