Ugrás a tartalomra
Az embereket azzal is lehet lelkesíteni, ha egyenruhába öltöztetik őket. Akkor harci énekeket énekelnek, és közös tálból esznek. Rátalálnak arra, amit keresnek: az egyetemesség ízére. A kenyér azonban, amely így osztályrészül jut nekik, megöli őket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek éheznek,
és egy jó szó kenyér
ezer embernek.
David Whyte
-
Az iskolásgyerekek gyakran híján vannak a türelemnek, például kinevetik a tanáraikat, csupán amiatt, mert valami idejétmúlt holmit viselnek, amelyet az osztály komikusnak tart, és ha véget ért a tisztelettudás, elszabadul az ördög. És ha éppenséggel valamelyik társuk üt el némileg a többitől, akár a bőre színe vagy hajszíne miatt vagy amiatt, ahogy beszél vagy eszik, könnyen válik áldozattá; vérig kínozzák, és neki el kell tûrnie. Holott bizonyára nem mindegyik osztálytársa kiváltképpen kegyetlen vagy szívtelen, de senki nem akar tréfarontó lenni, s így az osztály zöme többé-kevésbé részt vesz a gyötrésben; ordítoznak, mert a többiek is ordítanak - amíg már szinte magukra sem ismernek. Sajnos, a felnőttek sem viselkednek jobban. Kiváltképpen, ha nincs más elfoglaltságuk, és rosszul megy a dolguk - vagy ha csupán azt hiszik, hogy rosszul megy - összeverődnek valódi vagy vélt sorstársaikkal, ütemes lépésekben vonulnak végig az utcákon, kórusban ismételgetik a legostobább jelszavakat, és ráadásul közben ugyancsak kiválónak érzik magukat.
Ernst Hans Gombrich
-
Az ember zokszó nélkül meghal a szabadságáért. De ha a gyerekei gyomrát az éhség kínozza, akkor odaadja a szabadságát is egy darab kenyérért, és azt mondja, hogy jó cserét csinált.
-
Öltöztesd fel a népedet, töltsd meg a gyomrát, és béke lesz. A nélkülözés vált ki háborút.
Mark Lawrence
-
Az emberek mindig is emberek maradnak, vagyis vannak ösztöneik, és ezek az ösztönök felerősödnek, ha nagyobb tömegbe verődnek, vagy ha éhesek és félnek. Nem meglepő módon akkor válnak a legerősebbé, ha egy nagy tömegben mindenki éhes és fél egyszerre.
Szergej Geraszimov
-
A királyok, cárok és császárok csak a háború nyelvét értik. Rajonganak az egyenruhákért, és örömüket lelik abban, hogy színes kis zászlócskákat rakosgathatnak ide-oda a térképeken, de közben az egyszerû emberek azok, akik meghalnak.
Simon Scarrow
-
A nép - amikor tömegbe verődik - nekibátorodik.
Stendhal
-
Nevetünk egyes népek együgyûségén, melyek a halottak mellé élelmiszereket temetnek, abban a hitben, hogy azok hasznosak és szükségesek lesznek nekik a másvilágon. Vajon nevetségesebb és képtelenebb dolog-e azt hinni, hogy az emberek esznek a haláluk után, mint azt képzelni, hogy gondolkodnak, kellemes vagy kellemetlen képzeteket alkotnak, élveznek, szenvednek, bánják földi tetteiket, vagy örülnek, miután már felbomlottak és porrá váltak azok a szerveik, amelyek érzeteket és gondolatokat kelthetnek bennük? Azt mondani, hogy az emberek lelke boldog vagy boldogtalan lesz a test halála után, azzal a kijelentéssel egyenlő, hogy az emberek képesek látni szem nélkül, hallani fül nélkül, ízlelni íny nélkül, szagolni orr nélkül, tapintani kéz és bőr nélkül. Mégis egyes nemzetek, melyek nagyon is értelmeseknek hiszik magukat, ilyen nézeteket vallanak!
Jean Meslier
-
A karéj kenyérért, a parcella földért, az élet jogáért mindig harcoltak egymás ellen az emberek és mindig is fognak küzdeni, míg csak süt a nap, míg ereikben meleg vér folyik. Verekedni kell azokkal, akik el akarják venni az életet, az élet szent jogát. Verekedni kell, keményen, ingadozás nélkül, mint a szorítóban és a harc majd megadja a gyûlölet edző izzását, a szilárdságot. Csak nem kell fékezni az érzést, utat kell engedni neki, mint az őrjöngésnek.
Mihail Solohov
-
Kisöreg, a hazugság öl. Ma még csak egy szája van, holnap tíz, holnapután száz, aztán ezer. És mindennap etetni kell a tátongó, éhes szájakat. Etetni újabb és újabb hazugsággal, önmagunkkal. Ez képtelenség. A hazugság felfalja az embert.
Berkesi András