Stendhal

Az élet oly` rövid, hogy az ember ne fossza meg magát az örömtől, még ha az öröm veszélyt rejteget is!

A szerelem örömei mindig arányban vannak az elvesztésüktől való félelemmel.

A szépség csak a boldogság ígérete.

A magányban mindenre szert tehetünk, csak jellemre nem.

A boldogságot fokozni erényes cselekedet; a rosszat szaporítani bûn.

A nő ereje csak akkora, amekkora boldogtalansággal szerelmesét büntetheti.

Milyen boldogan dől le a turista a hegytetőn, ahová keserves kapaszkodásokkal jutott fel. De boldog lenne-e, ha mindörökre ott kellene pihennie?

Úgy hiszem, még nem leltem meg önmagam, nem ismerem még jellemem; nagyratörésemben mindig úgy véltem, hogy a boldogság ott van, ahol én nem vagyok...

Amikor egy rendjelekkel teleaggatott embert látok, mindig arra kell gondolnom, hogy milyen kegyetlenségeket kellett elkövetnie, hogy megszerezze ezeket a rendjeleket.

Csak a buta ember haragszik másokra (...). A kő azért hull lefele, mert súlya van. Hát örökre zöld ifjú maradok? Mikor fogom már megtanulni, hogy pontosan annyit adjak magamból az embereknek, amennyiért megfizetnek! Ha azt akarom, hogy becsüljenek és magamat is becsülhessem, meg kell mutatnom, hogy szegénységem áll az ő gazdagságuk szolgálatában, szívem azonban ezer mérföldnyire van arcátlanságuktól, s magasabban élek, semhogy megvetésük vagy kis kegyeik elérjenek.

A szerelem egész mûvészete, úgy hiszem, nem más, mint elmondani azt, amit a pillanat részegségének foka sugall, más szóval a lelkünkre kell hallgatnunk.

Egy pillantással mindent el lehet mondani, és később le is lehet tagadni, hiszen egy pillantást nem ismételhetünk meg szó szerint.

Nem szeretni, holott az ég szerető szívvel ajándékozott meg, annyi, mint magunkat és másokat megfosztani a boldogságtól.

Ma este rájöttem, hogy a muzsika, ha kifogástalan, pontosan ugyanazt a hatást váltja ki a lélekből, mint midőn kedvesünk jelenléte gyönyörködtet bennünket, azaz a világ látnivalóan legteljesebb boldogságával ajándékoz meg.

A szerelem a leghatalmasabb szenvedély. Minden más szenvedélynél a vágyak kénytelenek a hideg valósághoz idomulni; itt éppen ellenkezőleg, a valóság idomul készségesen a vágyakhoz; ez az a szenvedély tehát, melyben a szertelen vágyakat a legnagyobb gyönyörök jutalmazzák.

Elhatalmasodtak boldog emlékei, és megsemmisítették, amit józansága már-már felépített. Az ész hiába küzd az ilyen emlékekkel; szigorú próbálkozásai csak erősítik varázsukat.

Csak én tudom, mi telt volna tőlem. Mások szemében legfeljebb kérdőjel vagyok.

Kényszerképzetére egy másik kényszerképzetben keresett gyógyírt: még abból adódóan, hogy a kudarcot mintegy várta, lelke feszültsége előre feloldódott, felelőssége gyengült, s kisebb súllyal nehezedett lelkére.

Mihelyt meglátlak, rögtön megfeledkezem minden kötelességemről, csak a szerelem él bennem! De ez a szó - szerelem - kevés is.

A megvetésből támadó gyûlölet mindig a leghevesebb.