Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberi bizalom hiánya növeli a vallás szükségletét. Ha nem tudsz megbízni másokban, Istenben kell bíznod.

💍 Feleség 🕊️ Diplomata
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallásra, mint nélkülözhetetlen támaszra főként azoknak van szüksége, (...) akiknek a személyisége képtelen önmaga támasza lenni.
  2. Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek. Wass Albert
  3. Egy önbizalom-hiányos embernek arra van szüksége, hogy egy külső segítő bízzon benne, támogassa, és ezáltal meg tudja lépni azt, amit önmagától nem merne. Endrei Judit
  4. Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyíltan beszélhessen valakivel. Azelőtt ott volt a vallás meg a többi értelmetlenség, most meg mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat, mert különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz. Ernest Hemingway
  5. Az Istenbe való hit lelki szükségletünk, először gyengeségünk, majd tudásvágyunk s végül társadalmi érzékünkből kifolyólag, de mindenek felett emberi hiúságunk, illetve önzésünk követeli, hogy önmagunkat Isten formájában mindég imádjuk. Jász Géza
  6. A hit értéktelen, ha nincs kipróbálva és nem élsz vele. A tapasztalattá alakult hit válik bizalommá. Paramahansza Jogananda
  7. A türelmetlenség a valódi hit hiányából ered... Ha egy vallás türelmetlen, annak nincs Istene... És egy embernek sincs... Hová sietsz? Müller Péter
  8. Annak, hogy az ember már nem hisz önmagában, semmi pótléka a világon. Sem az, hogy másokban tud hinni, sem az, hogy másokban sem hisz. Osvát Ernő
  9. Ha nem bízunk meg valakiben, akkor azt a személyt nem tudjuk szeretni. Bizalom hiányában gyanakvóvá válunk, nyugtalanná és állandóan attól félünk, hogy a másik ember becsap bennünket. Ez kibírhatatlan nyomást jelenthet a kapcsolatnak - az egyik fél veszélyt érez, a másik csapdában érzi magát. Adam J. Jackson
  10. Az embereknek muszáj istenekben hinniük, már csak azért is, mert olyan nehéz az embereknek hinni. Terry Pratchett
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat