Ugrás a tartalomra
Az emberi elme olyan csodálatos kreativitással rendelkezik, hogy könnyen meggyőzhetjük saját magunkat is, hogy ez vagy az létezik.
Kapcsolódó idézetek
-
A gondolatoknak teremtő erejük van.
-
Minden, amit az ember elméje képes kitalálni és elhinni, azt képes elérni.
William Clement Stone
-
Amit az emberi elme megalkot, az ember jelleme irányítani képes.
Thomas Alva Edison
-
Az elmének megvan a hatalma alkotni. Mikor a problémán gondolkozol, a probléma is már meg van alkotva.
-
Meglepő, mennyi mindent képesek vagyunk elhinni mi, emberek, mert tudni véljük, hogy úgy van.
-
Amit az értelem el tud képzelni, azt el is tudja érni.
-
Az emberben az a legcsodálatosabb, hogy a világ legnagyobb őrültségét is el tudja képzelni, és a képzelgését megvalósíthatónak tartja.
Nógrádi Gábor
-
Milyen nagyszerû az, hogy az emberi ész képes egy gondolatot a másikhoz fûzni, képes a következtetésekből csodálatos épületet - erős épületet - alkotni.
Wigner Jenő
-
Az emberi elmében az a csodálatos, hogy olyan, mint egy kvantumszámítógép. Nagyon sok információt képes befogadni, majd adott pillanatban összeomlik egy megoldásba.
-
Amit az ember gondol, azzal teremti a világát maga körül, méghozzá naponta újra meg újra.