Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberi faj olyan, akár a csicsóka: szapora, igénytelen és kiirthatatlan. Először talán jó ötletnek tûnik a termesztésük: a csicsóka majdnem krumpli, és a felületes szemlélőnek ideig-óráig az ember is létezőnek látszik, olyasvalaminek, ami létre való. Ám ahogy a csicsókáról is hamar kiderül, hogy édes, göcsörtös (hámozhatatlan) és csak a disznó eszi meg (na jó, a ló is), úgy az ember is rég leleplezte magamagát: reménytelen fajta, isteni fogyasztásra alkalmatlan, és mindent megmérgez maga körül. De mire ez napfényre kerül, már késő, akkor már kaszálhatjuk, sarlózhatjuk, kapálhatjuk, mehetünk bármilyen gyilkos szerszámmal a háromméteres, kénsárga virágú csicsóka ellen, az onnan el nem tûnik. Mint ahogy az Isten is elkésett, nincs az a borzalom, amivel eltörölhetné könnyelmû vállalkozását, a teremtést.

Cserna-Szabó András
🔭 Csillagászat 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember (...) ételeket semmisít meg, és szart termel, egész életében szinte zavartalanul mûködik, s nincs benne semmilyen értelem, már ha az "értelem" szón valamilyen végső célt értünk. Az értelem maga a processzus: minél több ételt elpusztítani, minél hamarabb feldolgozni, és kipréselni a maradékot, minden, ami megmaradt a gőzölgő disznósültekből, lédús párolt gombákból, foszlós lepényekből - most romlott és tisztátalan. Dmitry Glukhovsky
  2. Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne. Anatole France
  3. Hajdan, midőn az Isten megteremtette a Földet; megcsinálta a hegyeket, vizeket, erdőket, állatokat és más értelmes dolgokat, belenézett a tükörbe, s azt mondta magának: na jó, kreálok egy ilyen figurát, mint ez itt, elvégre játszani, kockáztatni is kell. S lőn. Amikor azonban látta, hogy teremtménye tökéletesen életképtelen, elkeseredett. Bánatában csak ült a tévé előtt, rágcsálta a snacket, sós mogyorót, nyomkodta a távkapcsolót, harapta a sört, s nézegette a lyukas zokniból kibámészkodó lábujját. Végül elszánta magát. Nagy sóhajjal azt mondá: akkor most csinálok valami szépet. És megalkotá a nőt. Amint a mû elkészült, nem tudott betelni vele. Milyen finom. Milyen kecses. Milyen eszes. Milyen szép. Na igen, de bármilyen szép, bimbózni nem tud. A szaporodáshoz segítségre is szüksége lesz. Hoppá, hisz ott az a suta, gyámoltalan, szőrös teremtmény, a férfi. Elővette, bámulgatta, hümmögött, vonogatta a vállát. Hát ezzel a lénnyel aligha áll szóba a tökéletesre sikerült nő. Barkácsolt egy kicsit a férfin, de az nem lett jobb az istennek se. Mit volt mit tenni, a nőt kellett kicsit átprogramozni. Előkerültek a Gyengédség, Jóság, Tolerancia, Érzékenység, Anyai ösztön stb. feliratú fûszertartók. Valami még rettentően hiányzott. Nélküle a nő még mindig nem tudná elviselni a férfinak keresztelt kreatúrát. Hoppá, megvan! Isten elővette a Humorérzék nevû sót, s dolgozni kezdett a női agyvelőn. Sajna közben megkezdődött a meccs a tévében, s teljesen elvonta a figyelmét a munkájáról. Miáltal egy kicsit túladagolta a hozzávalókat. S miközben mi nők, benneteket gyámolítunk, táplálunk és gondozunk, hogy ama egyetlen funkciótoknak megfelelhessetek, ti komplexusaitokat kompenzálni próbálván minket cikiztek. Vavyan Fable
  4. Az ember mély sebet ejt a természeten. Az isteni alkotáson ott látható az emberi munka okozta arcseb. Úgy látszik, az embernek az a küldetése, hogy elvégezzen bizonyos dolgokat. A teremtést kisajátítja az emberiség számára. Ez a szerepe. Elég merész hozzá, majdnem azt mondhatnók: eléggé istentelen. Az együttmûködés néha sértő. A tiszavirág éltû, örökké haldokló ember kikezd a végtelennel. A természet árapályával, az egymáshoz kívánkozó elemekkel, a környező jelenségekkel, a mélységben áradó hatalmas erőkkel az ember szembeállítja a maga ostromzárát. Õ is elmondja a maga ne tovább!-ját. Victor Hugo
  5. Azt mondják, a modern emberrel az a baj, hogy megpróbál elszakadni a természettől. Üldögél egy vastag mûanyagból, üvegből és acélból készült monstrum tetején, lóbálja a lábát, és távolról szemléli bolygónk nyüzsgő életét. Ez a forgatókönyv az embert elképesztően hatalmas, halálos erőként jeleníti meg, a Földet pedig kényes, finom valaminek ábrázolja, olyasminek, mint a felszínre szálló buborék egy kis tavon vagy a törékeny madarak röpte a levegőben. Csakhogy illúzió ám azt gondolni, hogy a földi élet törékeny valami: az élet minden bizonnyal az elképzelhető legszívósabb membrán az egész világegyetemben, átlátszatlan a valószínûség, átjárhatatlan a halál számára, és éppen mi vagyunk benne az a kényes, finom rész, amely olyan mulandó és sebezhető, akár a csillós sejtek csillója.
  6. Ha az emberiség meg akar maradni, fel kell adja ezt az önpusztító túlfogyasztást. A termelés jelentős része tök fölösleges, ugyanis nem igényeket, hanem vágyakat elégít ki. Csányi Vilmos
  7. Az ember csak azt tartja létezőnek, amit ismer. De közben sokkal-sokkal több minden folyt a világon, mint amit egyetlen ember megismerhetett volna, a valóság olyan sokkal több volt az egyénnél, hogy szinte ijesztőnek tûnt belegondolni. (...) Az ember megérzi ezt a hatalmasságot, és úgy visszahúzódik önmagába, mint egy csiga szarvai, ösztönösen igyekezve megvédeni a saját elméjét. Kim Stanley Robinson
  8. Nincsenek nagy reményeim az emberiséggel kapcsolatban, mert túlságosan is találékony, ha saját javáról, azonnali előnyéről van szó. A természethez való viszonyunkban a hangsúly annak leigázására, a fölötte való uralkodásra esik. Nagyobb esélyünk lenne a fennmaradásra, ha megpróbálnánk alkalmazkodni ennek a bolygónak az adottságaihoz, és kíméletlen zsarnokoskodás helyett értő méltányossággal bánnánk vele. Elwyn Brooks White
  9. Az emberi lény nem csak arra teremtetett, hogy keresse a bölcsességet, hanem arra is, hogy fölszántsa a földet, várja az esőt, elültesse a búzát, learassa a termést, megőrölje a magokat, és megsüsse a kenyeret. Paulo Coelho
  10. Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elûzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat