Ugrás a tartalomra
Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha a természet maga szóra fakadna,
És e szavakkal korholgatná bármelyikünket:
"Oh, te halandó, mért kell annyira elkeseredned
S gyászba borulnod? Mért siratod jajgatva halálod?
Mert ha örömben telt számodra el eddig az élet,
S nem folyt el minden java, mint a repedt fazekakba
Töltött víz, és nem forrott torkodra az íze,
Mért nem mint megelégült vendég lépsz ki belőle.
És fogadod csöndes lélekkel, balga, a békét?
Vagy, ha mit élveztél, elmúlt és vesztire fordult,
Bús sorodat mért vágyol nyújtani, tán hogy
Mégegyszer rosszul járj, s végképp semmire menj ki?
Nem jobb-é megválni az élettől s a bajoktól?"
Titus Lucretius Carus
-
Meghalni nem nagy dolog, ha a halált olyan egyszerûnek látjuk, mint amilyen. Az élet egy csomó fizikai és kémiai törvény harmonikus mûködése. A halál az, mikor ezek a törvények megszûnnek mûködni. Az emberek ebbe már igazán belenyugodhatnának. Az öregségbe, (...) már sokkal nehezebb beletörődni. A kopásba, a fakulásba, a töredezésbe, a gyengülésbe, a csúnyulásba, a megrogyásba, az elhomályosodásba, az elnehezedésbe: a megöregedés folyton romló állapotába nehéz megnyugodni. A természet érzi is, hogy figyelmünket el kell vonnia ettől a bénító szomorúságtól s egy bizonyos korban frissen támasztja fel a régi emlékeket, a gyermekkor, az ifjúság s a férfiévek szép napjait.
Kemény Simon
-
Hogyan lehet az ember boldog (...) e nyomorúságtól terhes világban? Minden falragaszon, minden utcasarkon a Halál leselkedik, vagy még annál is rosszabb - a zsarnokság, a durvaság, a kínvallatás; a civilizáció halála, a szabadság vége. Mi valamennyien (...) csak egy falevél alá bújunk, amely nyomban lehull.
Virginia Woolf
-
A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit.
Meg Mason
-
Ebben a nagy bizonytalanságban bizonyos vagyok abban, hogy gyarlóságunk felszíni rétege alatt az emberek jók akarnak lenni, és azt akarják, hogy szeressék őket. Valójában legtöbb bûnük nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy rövidebb úton jussanak szeretethez. Amikor az ember a halál küszöbére ér - akármilyen képességekkel, lángelmével, befolyással rendelkezett is -, ha halálos ágyán nem veszi körül szeretet, akkor élete merő kudarc volt, és halála hideg borzalom. Én úgy gondolom, ha nekem vagy neked választanunk kellene a gondolat vagy cselekvés két útja között, a halálunkra kellene gondolnunk, és igyekeznünk kellene úgy élni, hogy halálunknak ne örüljön a világ.
John Steinbeck
-
Azt hiszem, az ember túlélésre van programozva. És ha a túlélési ösztönnel szembemegy, ha el akarja pusztítani önmagát, az azt jelenti, hogy valami nem stimmel a programmal. Bármilyen szomorú és elkeseredett is valaki, ha az alapvető biológiai funkciói jól mûködnek, nem akarja megölni önmagát. Ahhoz az kell, hogy felboruljon az idegrendszere biokémiája, és azon lehet segíteni. Nehéz és sokáig tart, de lehet segíteni. (...) Szerintem van maga az ember, aki szomorú, és van a felborult kémiai egyensúly, ami öngyilkosságra biztat. És akkor megvan, mi ellen kell küzdeni - és az nem az ember.
-
Fázni, éhezni és félni akarok. Élni akarok, nem csupán úgy tenni, mintha élnék. És amikor elérkezik az idő, készen akarok állni arra, hogy tiszta fejjel, nyugodtan belesétáljak az erdőbe, és hagyjam, hogy az ottani élet táplálkozzon a húsomból és a csontjaimból, ahogy addig én tettem az övékből.
Mark Boyle
-
Minden úgy van jól, ahogy éppen van. A rossz is. A világot nem lehet átformálni, mert maga az ember megváltoztathatatlan. Csak az ideológiák, az önpusztítások mesterségesen megkonstruált okai, ürügyei váltakoztak egymással, de az emberi alaptermészet, amely mindig az ideológiák pajzsa mögé rejtőzik, ugyanaz maradt a történelem folyamán.
-
Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
-
Milyen igazságtalan minden! Másoknak miért lehet tökéletes élete? Miért lesznek csodálatos civilizációk az enyészeté? Miért születnek egyesek alig pár percre erre a világra, s hagyják el rögtön megint? Miért vergődöm én létemnek kegyetlen csapdájába zárva? Szolgálom a szerelmet egy örökkévalóságon át szeretetlenül.
Richelle Mead