Ugrás a tartalomra
Az emberi fejlődés története gondolkodási és kreatív képességünkkel kezdődik. Ez választja el az embert az állattól - meg persze ez csinál belőlünk komplett idiótát.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt szokták mondani, hogy az emberek és a többi állat között a fő különbség az értelem robbanásszerû fejlődése. Ám úgy tûnik, amilyen okosak vagyunk, amilyen csodálatos eredményeket értünk el, úgy veszítettük el a bölcsességünket. A bölcsesség az, amikor egy döntést annak alapján hozunk meg, hogy az miként hat majd a jövő generációira. Mi az itt és most alapján döntünk.
Jane Goodall
-
Szeretjük azt hinni, hogy racionális lények vagyunk. Emberiek, tudatosak, civilizáltak, gondolkodók. De ha szétcsúsznak a dolgok, csak egy kicsit is, akkor egyértelmûvé válik, hogy nem vagyunk jobbak az állatoknál. És bár mindannyiunkban ott lakozik egy állat, az különböztet meg minket az állatoktól, hogy gondolkodunk, érzünk, álmodunk, szeretünk. És minden valószínûség ellenére, minden ösztönünk ellenére: fejlődünk.
-
Az embert a beszéd különbözteti meg az állatoktól. A beszéd, illetve a nyelv teremti meg a szabad akarat és cselekvés lehetőségét, általa fejezhetjük ki vágyainkat, és fogadhatjuk vagy utasíthatjuk el mások akaratát.
-
Minden emberről annak megfelelően alkoss ítéletet, hogy hogy áll hozzá a hibáihoz. Amikor megszületünk, kicsik és védtelenek vagyunk. Egy kétéves gyermek gyengébb és fejletlenebb, mint egy ugyanilyen korú kutya, ló, vagy akár elefánt. Amikor azonban felnövünk, uralmunk alá hajtjuk a föld összes állatát, ezért az ember mértéke nem a születésben, hanem a fejlődésben és a tanulásban rejlik.
Marco Malvaldi
-
Az emberek mind állatok. Mi csupán egyedi élőlények vagyunk, melyek történetesen különböznek egymástól.
-
Az állatvilágban azok a példányok, amelyek gyengébbek a többinél, elpusztulnak, de az emberiség már évmilliók óta másként él. Nemcsak az intelligencia különbözteti meg az embert az állattól, hanem az erkölcs és annak képessége is, hogy különbséget tud tenni jó és rossz között.
Jan Guillou
-
Minden élő úgy jön a világra, hogy nem akarta. Az állat is, az ember is. De az ember abban különbözik az állattól, hogy gondolkodhat, és gondolatainak megfelelően cselekedhet. Megszüntetheti azt az állapotot, amelybe akarata ellenére kényszerült. Megszüntetheti az életét.
Szilvási Lajos
-
Az ember azáltal különbözik a növénytől és az állattól, hogy képes felismerni a létezés csodáját. A növény és az állat nem különül el minden létezőtől, míg az ember szembehelyezkedik azzal.
Jannah Loontjens
-
Gyakorlatilag minden, ami kiemeli az embert az állatvilágból - a beszéd, a gondolkodás, a szeretet és a gyûlölet -, egymáshoz fûződő kapcsolataink terméke.
Ruby Wax
-
A tudomány és a technológia az, ami az embert a többi élőlénytől megkülönbözteti. A tudománytól leszünk emberibbek - de ezzel még nem mondtam, hogy jobbak, csak azt: emberibbek.
Teller Ede