Az embert társas lénnyé leginkább az teszi, hogy képtelen a magányt és ebben önmagát elviselni. Belső üressége és az unalom hajtja társaságba, ûzi idegenbe, utazásra.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember természeténél fogva társas élőlény. Arisztotelész
2. Az ember társas lény, nem jó neki, ha egymaga van.
3. Az ember kifejezetten társas lény, amit tesz, annak kilencven százalékát azért teszi, mert mások nézik. Egyedül, amikor nincs tanú, akkor kezdi megismerni önmagát, azt, hogy kicsoda is ő valójában. Ez néha döbbenetes felfedezésekhez vezethet.
4. Az embernek nagyjában-egészében igen rossz társaság a saját személye; ha bármekkora időtartamig önmagát kénytelen elviselni, mély undor és nyughatatlan szorongás alakul ki benne, úgyhogy szinte bármi áron menekülni szeretne.
5. Emberi vonásunk, hogy társas kapcsolatokra van szükségünk. Megtehetjük, hogy úgy teszünk, mintha ezek nélkül is lehetne élni, de olykor nagy árat kell fizetni ezért. A biztonságot adó magány egyben szorongással is fenyeget, ami a külvilágot még veszélyesebbnek, az embereket ijesztőbbnek mutatja. Tari Annamária
6. Mondják, hogy az ember a leginkább társas lény az élővilágban. (...) De éppen ebben a mai világban, amikor némely városban már annyi ember él összezsúfolva, mint egy-egy kisebb ország lakossága, egyre terjedő betegsége fajunknak a magányosság. Szilvási Lajos
7. Az ember rettenetesen fél egyedül maradni, ezért kell neki egy társ, egy életszövetséges. Benne marad akár egy halott kapcsolatban is, hogy ne legyen magányos. Popper Péter
8. Az élőlények spontaneitást visznek az unalomba, társaságot a magányba, a tehetetlenség közepette pedig lehetőséget adnak arra, hogy gondját viseljük valaminek. Atul Gawande
9. Az ember társas lény, nem magányra termett. A magány csak kétségbeesést szülhet. Jules Verne
10. A magány nagyszerû dolog, mégpedig két okból. Az egyik, hogy az ember egyedül lehet általa, a másik pedig, hogy nem kell másokkal lennie... A szociábilisság kockázatos dolog. Akár végzetes is lehet, mert azt jelenti, hogy kapcsolatban kell maradni az emberekkel, akik közül a legtöbben unalmasak, perverzek és ostobák, és csak azért akarnak velünk lenni, mert nem bírják elviselni a saját társaságukat. A legtöbb ember untatja önmagát, és nem igaz barátként üdvözölnek minket, hanem szórakoztatásként, mint egy táncoló kutyát, vagy valami féleszû színészt, aki tele van érdekes anekdotákkal.