Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mondják, hogy az ember a leginkább társas lény az élővilágban. (...) De éppen ebben a mai világban, amikor némely városban már annyi ember él összezsúfolva, mint egy-egy kisebb ország lakossága, egyre terjedő betegsége fajunknak a magányosság.

Szilvási Lajos
💑 Kapcsolatok ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember természeténél fogva társas élőlény. Arisztotelész
  2. Az embert társas lénnyé leginkább az teszi, hogy képtelen a magányt és ebben önmagát elviselni. Belső üressége és az unalom hajtja társaságba, ûzi idegenbe, utazásra. Arthur Schopenhauer
  3. Az ember társas lény, nem jó neki, ha egymaga van.
  4. A magányosságnak azt hiszem, semmi köze a tartózkodási helyünkhöz. Az egy lelki hozzáállás. A világ legmagányosabb emberei a nagy, nyüzsgő városok közepén élnek. Chris Austin Hadfield
  5. Emberi vonásunk, hogy társas kapcsolatokra van szükségünk. Megtehetjük, hogy úgy teszünk, mintha ezek nélkül is lehetne élni, de olykor nagy árat kell fizetni ezért. A biztonságot adó magány egyben szorongással is fenyeget, ami a külvilágot még veszélyesebbnek, az embereket ijesztőbbnek mutatja. Tari Annamária
  6. Természetünknél fogva társas lények vagyunk, igyekszünk csoportokhoz tartozni (...). Ugyanakkor a csoportos létnek vannak árnyoldalai is, olyan nyomás, kényszer, amelyet a csoport fejt ki az egyénre. Fontos ezekkel is tisztában lennünk, hogy jól tudjunk védekezni ellene. Philip Zimbardo
  7. Sokan összekeverik a magányt az egyedülléttel. Az egyedüllét hosszabb vagy rövidebb szerencsétlen helyzet, társtalanság. A magányt viszont az ember belül hordja. (...) A magányos ember akkor is magányos, ha nincs egyedül. Kende Sándor
  8. Az ember társas lény, nem magányra termett. A magány csak kétségbeesést szülhet. Jules Verne
  9. Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba. John Steinbeck
  10. Élő lelkekben valahol kimondhatatlan magány lakik. Oly hatalmas, hogy összefûzi őket, mint apróbb lényeket a társaság. Ilyen magány az enyém; tudd meg hát: a Mindenségben van még nálad is magányosabb.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat