Ugrás a tartalomra
Az én életem és az övé egy szállá fonódott össze. Ha az egyiket elvágják, elszakad mindkettő. Nélküle nem élném túl. És ő sem élné túl nélkülem.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem erőt ad, majd megfelezi. Egymás nélkül nem létezhetünk. (...) Ha elvesztem őt, mert elszakítják tőlem, megölik vagy elhagy, vele vész az erőm. Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az is, ami megmaradt.
Vavyan Fable
-
Ha az ember megosztja egy férfival a lakását és az életét, azután már nehéz megszabadulni tőle, mivel erős kötődés alakul ki közöttünk, anyagilag és érzelmileg egyaránt, mint egy erős csomó két cérnaszál között.
-
Két ember leélhet egy egész életet egymás mellett, dolgozhatnak együtt, vagy találkozhatnak csak egyetlenegyszer, és aztán örökre elválhatnak egymástól, csak azért, mert nem mentek át azon a ponton, amelyiken zabolátlanul folyik át az a valami, ami őket összekötötte egymással ezen a világon. Vagyis anélkül válnak el egymástól, hogy megértették volna, mi kötötte össze őket. (...) Azok, akik egyszer megismerték a szerelmet, újra találkoznak.
Paulo Coelho
-
Az élet az, hogy melletted vagyok. Én néked adattam és te nekem. Hû leszek hozzád, őszinte. Már nem kettő vagyunk, hanem egy. Egyek vagyunk. Egyek.
-
Sohasem gondoltam volna, hogy az életünk, mely ily szorosan összefonódott, ilyen gyorsan szét tud szakadni. Ha tudtam volna, talán megpróbálom szorosabban fogni, és nem engedem, hogy nem látott hullámok szétszakítsanak minket.
-
Ami nem volt enyém, törik is össze.
Amit nem éltem, hiányzik örökre.
Volker Braun
-
Õ a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni (...), de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. És bár ő megkíván, megosztja velem a gondolatait, az ételét, a pénzét, tudja, hogy elviselem balgaságait, mégis megtagad. Én ebbe belehalok.
-
Hiába választ szét bennünket a távolság és a sors!
Mihelyt betérek szívembe, hogy vele legyek és behunyom szemem
Máris megszûnök létezni e helyen, ahol ő nincsen jelen.
Legalább ezt a szabadságot nem vitte el tőlem, és nem tőle függ, hogy ne legyen velem.
Paul Claudel
-
Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt.
Stephenie Meyer
-
Minden lélegzeted az enyém. Az adja nekem az életet. A szíved az enyémmel dobban, és megfulladok, ha elmész mellőlem.