Ugrás a tartalomra
Az evolúciós elmélet azt sugallja, hogy az élőlényeknek teljesen a szaporodásnak kell szentelni magukat. Valójában ezt is teszik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az evolúció racionálissá tervezte az emberi lényeket, olyanná, hogy azt higgyék, amit hinniük kell, és azt akarják, amit akarniuk kell.
Daniel Dennett
-
Az evolúció (...) a jövőbeli változásokért felelős mechanizmus, de az a vezérlő elv, amely érthetővé teszi, hogy az élőlények miért olyanok, amilyenek.
David P. Barash
-
Minden élőlénynek adnia kell és kapnia. Levegőt, vizet, tápanyagot, amit akarsz. Mindennek kapcsolatban kell lennie a környezetével. Ez az élet definíciója.
-
Az evolúciós folyamatban az erkölcsi megfontolások egyszerûen értelmetlenek. Amennyiben az állatok genetikailag meghatározott viselkedése olyan, hogy egymás javát szolgálja, az evolúció logikája azt kívánja, hogy az effajta hajlamok alapja végül az önzés legyen, máskülönben nem maradnának fenn.
David P. Barash
-
Az evolúció konzervatív folyamat, amely általában igyekszik megtartani mindent, ami megtartható, és inkább módosítja, semhogy lemondjon róla.
Isaac Asimov
-
Az életnek végeredményben két nagy feladatot kell teljesítenie. A szaporodást és az ahhoz szükséges energia megszerzését.
-
Evolúciós késztetés, hogy törődünk azzal, aki fontos nekünk, és evolúciós késztetés az is, hogy leszarunk mindenki mást.
-
Mivel az élőlények erőforrásai végesek, az evolúció során nem lehet tökéletes élőlény, mely minden körülmény között jól szaporodik. Ez a meghatározó oka az élővilág változatosságának.
Pál Csaba
-
Az élet lényegének megértéséhez a populációra, nem pedig az egyedekre kell fókuszálni. Az élet egy evolúciós jelenség, és az evolúció nem az egyénekre, hanem a populációkra hat. Az egyedek csak megszületnek és meghalnak. Ha az egyénre fókuszálsz, lemaradsz az élet legfontosabb jelenségeiről.
-
Az evolúció kikényszeríti az ésszerû döntéseket.
Ádám György