Ugrás a tartalomra
Az "igazságért"! - "A kereszténység igazsága mellett szól a keresztények erényes életmódja, állhatatosságuk a szenvedésben, a szilárd hit, és mindenek előtt a sokasodás és a fejlődés minden baj ellenére" -, így beszéltek ti még ma is! Szánalmas ez! Tanuljátok hát meg, hogy mindez nem szól az igazság mellett, és az igazság ellen sem, hogy az igazságot másként bizonyítják, mint a szavahihetőséget, és az utóbbi egyáltalán nem érv az előbbi mellett!
Kapcsolódó idézetek
-
A keresztyén igazságok, mint minden erkölcsi és vallási igazság, olyan jellegûek, hogy azokat nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel bizonyítani, mint a számtan vagy a fizika tételeit. A matematikai, a logikai, a történelmi igazságok felépítése olyan, hogy azok minden gondolkodó ember számára kétségtelenül elfogadhatóak. Az erkölcsi és vallási igazságok ellenben nem ilyenek. Csak ha benne él az ember (az erkölcsi és a vallási világban), akkor nyeri el azokat a bizonyítékokat, amelyek az erkölcsi és a vallási igazságok érvényességét tanúsítják. Azt az embert, aki nem él erkölcsösen, nehéz meggyőzni az erkölcsi igazságokról. Még azt az elemi igazságot is könnyen kétségbe vonhatja, hogy a jó és a rossz között különbség van.
Ole Hallesby
-
Az igazság az egyetlen dolog, amiben nem kell hinni! Minden másban igen - de az igazság, az van! Meg lehet győződni róla, hogy valódi. Meg lehet élni, be lehet bizonyítani, meg lehet ismerni.
Müller Péter
-
Az igazság átkarolja a világmindenséget. Mint a kereszténység - az egyetlen vallás, amely leküzdi az előítéleteket; az egyetlen, amely egyenlőséget és feltétel nélküli testvériséget hirdet az emberek között; az egyetlen, ami tisztán szellemi, végezetül, az egyetlen, ami mindenkié, kivétel nélkül, egy igaz országért, a Teremtő Isten szívbeli szándékának megfelelően. Krisztus bebizonyította szenvedésén keresztül, hogy Õ az Örökkévaló Fia. Tanításai mindegyike egyetlen és ugyanazon téma körül forognak: örökkévalóság.
Bonaparte Napoleon
-
A kereszténységnek pontosan azt az igazságot kellene hirdetnie, hogy egyik vallásban sincsenek végleges és abszolút igazságok, és az egyetlen igazság a szeretet. Ide viszont az egyház nem képes dogmatikus döntéssel eljutni. Nem mondhatja azt, hogy "most hirdessük ki dogmaként azt, hogy nincsenek többé dogmák". A gyakorlatban viszont eljuthat ide. És el is kell hogy jusson, ha valamilyen módon ki akar engesztelődni azokkal, akik a világon más vallásokban hisznek.
-
A kereszténység furcsa egy vallás. Örökké tartó szenvedés vár mindenkire, aki megkérdőjelezi Isten végtelen szeretetét. (...) "Köszönjük, irgalmas Isten, ezeket a lehetőségeket!"
Bill Hicks
-
Nem "győz" az "igazság": mindenkor
az minősül igazságnak, ami éppen győzött.
Az Igazság nem győzhet és nem veszthet.
AZ IGAZSÁG NEM HARCOL.
Fodor Ákos
-
Mindnyájan hinnénk Istenben, ha az összes kívánságunkat teljesítené. A hit nem a könnyû életről szól, még csak nem is egyenlő az igazsággal. A hit mindezektől függetlenül él a szívünkben.
Jessica Shirvington
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
-
Semmi ellen sem érdemes küzdeni. Nézd csak meg! Az emberek többsége mindig valami ellen küzd, és legtöbbször nem jut célba. A betegség ellen, a szegénység ellen vagy éppen a hazugságok ellen nem lehet küzdeni. Küzdeni valamiért kell! Az egészség megmaradásáért, a jólét eléréséért vagy azért, hogy az a másik merjen őszinte lenni hozzád.