Ugrás a tartalomra
Az igazságot kemény fából faragták. Nem pattan el az érintéstől, mint a buborék; és hiába rugdossuk egész nap, mint a focilabdát, estére is kerek és teljes marad.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazságot nem vasból öntik. Az igazság olyan, mint a felhő az égen, állandóan változtatja alakját. Minden irányból, ahonnan nézi, más aspektust mutat.
Wilbur Smith
-
Az igazság az kézzelfogható, mint a valóság. A hazugság, az puha, szétfolyó, mint az álom.
Kosztolányi Dezső
-
Az igazság olyan, mint a nap. Ki lehet zárni egy időre, de attól még az égen marad.
-
Az igazságot meg lehet tépázni, de megtörni nem, s az mindig úgy úszik a hazugság fölött, mint az olaj a víz fölött.
Miguel de Cervantes
-
A hazugság olyan, mint a füst, az igazság pedig szilárd alapokon nyugszik, és az igazság fénye elûzi a hazugság sötétjét.
-
Az igazság sose változik. Mindig megmarad igazságnak, ahogy a sót se lehet elsózni. Mert az igazság az igazság. Egyszer valahol azt hallottam, hogy az igazság olyan, mint a szikla, (...) és erre én is rábólintok. Sőt, azt mondom, hogy az igazság akkor is igazság lesz még, amikor a szikla rég elporlad már.
Cormac McCarthy
-
A szeretet és az igazság olyan szoros egységet alkot, hogy gyakorlatilag nem is lehet őket szétválasztani. Olyanok, mint ugyanannak az éremnek két oldala.
Mahatma Gandhi
-
Az igazság hajlik, de nem törik.
-
Az igazság szárazabb, mint a hazugság. Az igazság ugyanis, mivel valóban megtörtént, nem tud megváltozni, akkor sem, ha rossz a vége. Míg egy csupán gondolatban kitalált történet könnyen vehet új fordulatot, és a gyászostól a gyönyörködtetőbb felé kezd haladni.
Plutarkhosz
-
Az igazságot nem csinálják az emberek, hanem keresik. Olyan az igazság, mint a nemes ércz, mely századok óta rejtőzik a hegyekben fénytelenûl és midőn napvilágra hozatik, sugárokat veszen.