Az Instagramra és Facebookra posztolt fotóim nem a mindennapjaimat, hanem a különleges perceket mutatják be. A mindennapjaim azzal telnek, hogy magamra öntöm a kávét, próbálok magamhoz térni, és a kulcsomat keresem.

Kapcsolódó idézetek

1. Próbálok megélni minden napot úgy, mintha szándékosan visszajöttem volna arra az egy napra, hogy kiélvezzem, mintha az volna az utolsó teljes napja az én nem mindennapi mindennapi életemnek... Mindannyian együtt utazunk az időben, életünk minden napján. A legtöbb, amit tehetünk, hogy mindent elkövetünk azért, hogy élvezzük ezt a rendkívüli utazást.
2. Saját személyemnek nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Perceknek, óráknak, napoknak élek. Kész. Örülni kell mindennek...
3. Igyekszem elfogadni azt, amim van, és emlékeztetni magam arra, hogy ettől nem vagyok kevésbé méltó a szerelemre, a vonzalomra vagy az intimitásra. Amim van, az az enyém. És mindenkinek van valamije.
4. Az Instagram arról szól, hogy csak a szépet mutassuk, ezért van tele szép tájakkal, szép emberekkel. Megnézem, rácsodálkozok, továbbgörgetek. Mert tudom, hogy ez nem a valóság, hiszen előtte készült négyszáz kép, ami nem sikerült rendesen - ezért sem kell a kelleténél többet belegondolni ezekbe a dolgokba.
5. Emlékeket szeretnék, tökéletes, nem zavarba ejtő pillanatokat. Nem akarok folyton töprengeni, csak élvezni azt, ami történik velem, élvezni, hogy kapok. Oravecz Nóra
6. Minden egyes szelfi, amit készítünk, az összes jól sikerült naplementénk vagy a tegnapi vacsoránk képe, amit elraktározunk a felhőben, valamiképp az életünk kiterjesztéséről szól a fizikai elmúlásunk utáni időkre. Az egyórás vasárnapi mise és az ötperces esti imádság egy olyan, már-már kötelező önimádat-rituáléra lett lecserélve, ami naponta órákat visz el az életünkből, de megnyugvást nem ad. Az összes jól tárolt, vigyorgó szelfink ellenére egy hét alatt többet szorongunk, mint bármelyik kétszáz esztendővel ezelőtti felmenőnk egész életében. Kétségtelen, hogy mi szinte mindent jobban tudunk nála, de gyászolni és elmúlni jobban tudott, mint mi. Bartis Attila
7. Meglep, hogy az én koromban az igényt, hogy minél többet lássak, halljak, tapasztaljak, felfedezzek, képes vagyok túllépni, anélkül, hogy a felfedezést egy pillanatra is feladnám. Már nem kockáztatok előre nézni, gyakorlati helyek után nézelődni, dolgokat kutatni, amiktől a névjegykártyám vagy életrajzom fényesebben csilloghat. És pontosan ezért élvezem, ami ezzel együtt jár. Nem csak a napot élvezem, élvezem a reggelimet, a kávémat, koktéljaimat, boromat, délutánjaimat a szabadban, a napon sütkérezve, élvezem, ha esik, élvezem az esti napsütést és a vihart, élvezem, élvezem, élvezem. A túlzsúfolt naptáram üressé változott, és mind-mind a kiélvezett pillanataimmal töltöm meg.
8. Az életemet egyik napról a másikra élem. (...) Minden egyes perc olyan, mintha életem utolsó perce lenne. Omar Sharif
9. Az elmúlt évtizedben, különösen mióta a közösségi média megjelent és elkezdte uralni az életünket, a befelé fordulás és az elcsendesedés szinte hiánycikké vált az életünkben. Nem tudunk már csöndben maradni. Nem tudunk egy kicsit magunkba nézni, hogy "ki vagyok én?, honnan jöttem?, milyen álmaim voltak?, azok az álmok most hol vannak?, hol tartok ahhoz képest?, kihez hasonlítom magam?". Nagyon sok embernek szorongást és frusztrációt jelentett az, hogy látta a másikat a közösségi médián, és elkezdte hozzá hasonlítani a saját megélését. Amit én elveszni láttam az elmúlt időben, az a belső iránytû, mert az iránytû kikerült, a közösségi média szolgáltatta, és annak mentén próbáltuk meg a saját életünket igazgatni, miközben - tetszik, nem tetszik - az iránytû csak belül tud lenni, és most ehhez kell visszatalálni, ehhez a belső maghoz, ami ott van mindannyiunkban, csak hát keveset ápolgattuk, keveset törődtünk vele, mert inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy az Instagramon ki mit csinál.
10. Anyám, az álmok nem hazudnak? Nem; csak átrendezik ingatag és néha gépies köznapjaim; azt- ami-van és amit általában kívülről nézek, mert azonosulni csak azzal tudok, ami teljesen az enyém.