Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az írás során rengeteg különböző életet, világot és érzelmet élhetek át. Egyfajta menekülés a hétköznapokból, miközben másokat is elrepíthetek olyan helyekre, ahová talán sosem jutnának el, és átélhetnek olyan érzéseket, amikről azt hitték, már soha nem jön el.

🎂 Születésnap 💫 Önbizalom
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
  2. Az írás gyakran nehéz dolog, de az ember néha úgy érzi, hogy elvarázsolták. Mindig biztos voltam benne, hogy a történetek a saját életüket élik, és hogy a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak. David Almond
  3. Egy másik világ! Végtelen múlttal, emlékekkel, ismeretlen érzésekkel. Belebújni egy másik ember lelkébe nagyobb kaland, mintha egy idegen bolygóra lépnél. Érthetetlen világ! A szavaink egyformák, csakhogy neki mást jelentenek. Müller Péter
  4. Sokan úgy élik le az életüket, hogy várják, hátha történik valami, valami, ami mindent megváltoztat. Keresik a hatalmat, a szerelmet, vagy a választ a legnagyobb kérdéseikre. Szerintem valójában egy új lehetőséget keresnek. Az utat egy olyan élethez, ahol minden addigi hibájuk semmissé válik, és mindent újrakezdhetnek. Ahol még nem történt semmi rossz, és minden lehetőségük előttük áll.
  5. Próbálok megélni minden napot úgy, mintha szándékosan visszajöttem volna arra az egy napra, hogy kiélvezzem, mintha az volna az utolsó teljes napja az én nem mindennapi mindennapi életemnek... Mindannyian együtt utazunk az időben, életünk minden napján. A legtöbb, amit tehetünk, hogy mindent elkövetünk azért, hogy élvezzük ezt a rendkívüli utazást.
  6. Egy regény eseményeinél jóval több is belefér egy ember életébe. Mérhetetlen és végtelen az utazásunk itt a Földön... hogy utána milyen végtelen út vár, azt csak a fantázia és az irgalomba vetett hit sejdítheti. Schäffer Erzsébet
  7. Visszahozhatatlan és megnevezhetetlen élményt rejtenek e pillanatok. Ha újraélhetném őket, elmondhatnám, hogy legyőztem az időt, legyőztem az életet. Az ember azonban nem erre teremtetett: legföljebb arra, hogy emlékezzen. Kertész Imre
  8. Milyen furcsa tud lenni az élet! Emberek bukkannak fel benne, azután kilépnek belőle, néha kedvesen, néha kegyetlenül, de az elvesztésük mindig fájdalmat okoz.
  9. Régen arról álmodoztam, hogyan menekülhetnék el hétköznapi életem elől, csakhogy az életem sosem volt hétköznapi. De nem vettem észre, mennyire rendkívüli. Azt sem tudtam elképzelni soha, hogy az otthon olyasvalami, ami egyszer még hiányozhat. Ransom Riggs
  10. Nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Hiába akarunk eljutni valahová, hiába akarunk túlélni, ha a mindenség másként akarja. Elfuthatunk, de nem menekülhetünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat