Ugrás a tartalomra
Az iskola az a hely, ahol megállapítják a gyerekekről, hogy buták vagy okosak, illetve lusták vagy szorgalmasak, és hogy engedelmesek-e vagy kezelhetetlenek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az iskola abnormális hely, ami abból is látszik, hogy ott az kérdez, aki tudja a választ, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja.
-
Sokan azzal vádolnak minket, hogy szabályozzuk a gondolatokat. De kérdem én, mi más lehet egy iskola célja? Kiválasztani a helyes gondolatokat, és elválasztani azokat a helytelenektől.
-
Az élet az, amit kihozol belőle: iskola, csatamező vagy játszótér.
-
A suli az valami kísérleti laboratórium, vagy mûterem, ahol semmi sem igazi, és olyan dolgokat mérnek rajtunk, ami egyáltalán nem számít.
-
Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli.
Csányi Vilmos
-
A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek.
Szabó Magda
-
Az iskola: kórház a tudatlanoknak. Annak kell odajárnia, aki képtelen bármit is elsajátítani; ott aztán muszáj tanulnia, és nyugton maradnia a fenekén. Sokkal jobb megszerezni a tudást, mint tanulni. Az iskolában folyton csak a magolás, a biflázás, de semmi különlegeset nem tanulsz. Sokkal többet tanulhatsz, ha járod a világot, és nyitva tartod a szemed.
-
Az iskola nagyszerû hely a tanulásra, ahol megmondják nekünk, mit tanuljunk, mit gondoljunk, és mire emlékezzünk. Viszont csak kevés vagy egyetlen óra sem szól arról, hogyan tanuljunk, hogyan gondolkozzunk és hogyan emlékezzünk.
Jim Kwik
-
Tudományos az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak.
Eötvös József
-
A ma iskolájában olyan problémák megoldására kell felkészíteni a gyerekeket, amelyekről ma még azt sem tudjuk, hogy problémák.
Mérő László